Tanulóvezető lett a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert

Tanulóvezető lett Kiss Norbertből. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző nyolcadik szezonját kezdi az ETRC-ben, ezért úgy gondolta, itt az ideje, hogy ne csak a pályán, hanem közúton is vezethessen kamiont, ehhez pedig - ha csak virtuálisan is - vissza kellett ülnie az iskolapadba.

Kiss Norbert, FIA ETRC

“Ez a nyolcadik évem kamionversenyzőként, szereztem két Európa-bajnoki címet, de nincs jogosítványom kamionra. A versenyzéshez nincs rá szükség, de mivel idén csapatom, a német Tankpool24 már Kecskeméten, magyar szakemberekkel készíti fel versenykamionjainkat, úgy éreztem, szükség lesz az én munkámra is. A Kamionsuli támogatásával mérnökömmel, Bakó Csabival és egyik szerelőnkkel, Mérei Ákossal kezdtük meg a tanfolyamot” - mesélt céljairól Kiss Norbert.

A kétszeres Európa-bajnok versenyző tervei szerint időnként besegít majd a csapatnak a szállításban, így előfordulhat majd az is, hogy ő maga viszi a saját versenykamionját. “Rengeteg újat fogok tanulni, a versenyeken ugye jó esetben általában előrefelé megyünk, utcán viszont teljesen más egy ilyen monstrumot vezetni. Ez egy külön szakma, megtanulni a műszaki dolgokat, a rakományrögzítést, a tolatást, őszinte és mély tisztelettel állok a dologhoz.”

Norbert a héten Kiskunlacházán tesztelte kamionját, melyet idei évtől Kecskeméten, magyar szakemberek segítségével szervizel és készít fel a német Tankpool24 csapat. A szombathelyi pilóta elmondta: a tesztnek két célja volt. “Egyrészt a csapattársamnak kellett összeszoknia, ismerkednie a kamionjával, másrészt az én atomjaira szedett, majd összerakott autómat ellenőriztük, hogy minden készen áll rajta a szezonkezdésre. Váratlan hiba nélkül lement a teszt, úgyhogy jöhet május utolsó hétvégéjén a szezonstart Misanóban.”

A kamion Európa-bajnokság 2019-es versenynaptára:


május 25-26.: Misano, Olaszország
június 22-23.: Hungaroring, Magyarország
július 6-7.: Szlovákiaring, Szlovákia
július 20-21.: Nürburgring, Németország
augusztus 31-szeptember 1.: Most, Csehország
szeptember 14-15.: Zolder, Belgium
szeptember 27-29.: Le Mans, Franciaország
október 5-6.: Jarama, Spanyolország

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Guerrieri nyerte a második futamot, Michelisz 7. lett
Következő cikk Szabó Krisztián Silverstone-ban versenyez a hétvégén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország