Szujó elnézést kért az M4 Sporttól

Szujó Zoltán, a korábbi F1-es kommentátor az M4 Sport reggeli Sporthíradójának vendége volt, amelyben elnézést kért azoktól, akiket megbántott. Szujó a magyarországi autó-motorsport fejlesztési stratégia megalkotásában kap szerepet.

F1 logo

F1 logo

Erik Junius

Szujó Zoltán 2013 és 2019 között volt a forma-1-es futamok kommentátora az MTVA-nál, majd a tavalyi spanyolországi versenyhétvégén viharos körülmények között távozott a csatornától, és kritizálta az M4 Sport szakmai munkáját.

Akkor Szujó így nyilatkozott az Indexnek: „A legfontosabbal kezdem, határozottan nem politikai, hanem emberi és szakmai okok vezettek az M4 Sporttól való távozásomhoz.”

„Rengeteg munkám volt a Forma–1 itteni felépítésében, ezért is vittek át a közmédiához 2012-ben az F1 közvetítési jogainak megszerzésével. A gyerekemként tekintettem rá, ahogy kicsit az M4 Sportra is, aminek az alapjait még én tettem le, amikor pár hónapig a Telesportot vezettem. Visszatérve a Spanyol Nagydíj hétvégéjére: 2019-ben egy ilyen műszaki hiba megengedhetetlen. Részemről itt a harc vége.”

Most pedig a korábbi F1-es kommentátor az M4 Sport reggeli Sporthíradójának volt a vendége, amelyben elmondta, felkérték arra, hogy legyen a magyarországi autó-motorsport fejlesztési stratégiát megalkotó tagja, és megragadta a lehetőséget, hogy elnézést kérjen azoktól, akiket megbántott.

Még több F1 hír:

„Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezető miniszter felkért, hogy legyek egy csapat tagja, amely megalkotja a magyarországi autó-motorsport fejlesztési stratégiát. Ez egy rendkívül megtisztelő feladat, ahhoz, hogy ez a stratégia jó irányba menjen és megvalósuljon, összefogásra van szükség.”

„Sok szereplője van ennek a területnek, létesítmények vezetői, a versenyzők, a szövetségek. Nem lenne hiteles, ha összefogásra szólítanék fel úgy, hogy az én szakmai életemben is vannak elvarratlan szálak, kibeszéletlen konfliktusok.”

„Hiszek a párbeszéd erejében. Volt időszak, amikor nem voltam alkalmas egy ilyen párbeszédre, úgyhogy most szeretném megragadni az alkalmat, hogy ha bárkit megbántottam az M4 Sportnál, amelyet Székely Dávid csatornaigazgató vezet, illetve a közmédiánál, akkor elnézést kérek.”

„Van egy ügy, amely számomra is nagyon fontos, nem szeretnék akadálya lenni annak, hogy ez az ügy eljusson a nyilvánossághoz, hiszen az M4 Sport rendkívül fontos abban, hogy az autósport világának híreit a nézők elé tárja. Azért itt Michelisz Norbertek, Kiss Norbertek szólalnak meg hétvégéről hétvégére, egy magas szintű szakmai munka folyik.”

További híreink:

Szujó végül kitért a barcelonai nagydíjhétvégére, amely kapcsán kiemelte, ma már másképpen kezelné a konfliktusokat, és ezt mondta:

„Ez olyan, mint egy autóversenyző banális hibája, amit talán egyszer elkövet, de aztán tanul belőle. Talán ezt hívják tapasztalatnak. Nyilvánvalóan másként kezelnék bizonyos helyzeteket, bizonyos konfliktusokat.”

„Az emberrel az élet próbál megtaníttatni dolgokat, ha nem veszi észre ezeket a jeleket, akkor nem fejlődik. Maximálisan másképp kezelnék helyzeteket és konfliktusokat, ez egyértelmű.”

A TELJES BESZÉLGETÉS ERRE A LINKRE KATTINTVA ÉRHETŐ EL

 

Remek drónfelvételek érkeztek Zandvoortból, kiegészülve a számítógépes grafikákkal, amik abban segítenek, hogy átlássuk az új vonalvezetést, benne a döntött kanyarral is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Budapestet is az otthonának érzi a Williams tesztpilótája
Következő cikk A világ egyik legtapasztaltabb raliversenyzője navigált Vogel Adrinak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország