Szabó Krisztián másodszor is döntős a ralikrossz-világbajnokságon

Az FIA ralikrossz-világbajnokság hétvégi 17 résztvevőjének többsége már versenyzett a szezon negyedik fordulója, a brit WRX helyszínén, Silverstone-ban, mikor a pálya 2018-ban bekerült a bajnoki naptárba. A kivételek közé tartozik az EKS magyar pilótája, Szabó Krisztián, aki szombaton vezetett először a Formula-1-nek is otthont adó nagy múltú pályán.

Szabó Krisztián, ralikrossz

Szabó Krisztián, ralikrossz

A vasárnapi versenyen Krisztián az 5. helyet szerezte meg, a bajnokságban továbbra is a 9. helyen áll.

„A szabadedzés nem sikerült valami jól, de soha nem szokott, ezért nem is lepődtem meg. Kissé csalódott voltam utána, annak ellenére is, hogy számomra új a pálya, a legtöbbeknek viszont már nem. A csapat jól szerepelt tavaly, de azóta sokat változott az autó, például új lengéscsillapítókat kaptunk, így nem nagyon tudtuk hasznosítani a beállításokat. Volt egy jó alapunk, de kicsit lassan sikerült megtalálnunk az összes beállítást. A szabadedzés után az első kvalifikáció sem sikerült túl jól, hetedik lettem, ami helyezésben nem rossz, viszont nagyon sok időt kaptam a szintén audis Bakkerudtól, aki harmadik lett” – kezdte napi értékelését Mattias Ekström csapatának pilótája.

„Tehát nem indult túl jól a nap, de szerencsére a Q2-ben sikerült rátalálni a jó beállításra, illetve én is változtattam annyit a vezetésen, hogy majdnem megfutottam a nap leggyorsabb körét. Sokáig én tartottam, aztán lemaradtam egyetlen ezreddel. Az eredményt nézve nem sikerült sokkal jobban, mivel hatodik lettem a Q2-ben, ez a hely viszont a holnapi Q3-ra nézve jobb, mint az ötödik, mert a pole-pozícióból kezdhetek. Összetettben két kvali után negyedik vagyok, a két Hansen és Bakkerud mögött, ami megint csak jó hír. Annak ellenére, hogyan indult a nap, most elégedett vagyok, belejöttem a végére.”

Az előző két versenyen ő húzta a rövidebbet, de Silverstone-ban visszakapott a szerencséből: a kétszeres ralikrossz Európa-bajnok bemutatkozása, Abu Dhabi után újra a döntőbe kvalifikált, ahol ötödik helyezést szerzett.

A mezőny egyetlen magyar pilótája és a jól felismerhető fehér Audi S1 EKS RX quattro vasárnap délelőtt, a harmadik kvalifikációs futamon csupán 15. helyen végzett, ami jelentősen visszavetette az összesítésben.

Az elődöntőben azonban az előző két versenyhétvégével, Barcelonával és Spával ellentétben kijött neki a lépés, így világbajnoki debütálása, Abu Dhabi után először a legjobb hat között, a döntőben szerepelt. A szezonnyitón negyedikként végzett, Nagy-Britanniából egy ötödik helyezést hozott el.

„A Q3 nem sikerült olyan jól. A rajt után az első kanyarban folyt a dulakodás, ott veszítettem, csak a harmadik helyen tudtam eljönni. Azután az egyik kanyarban kicsit hibáztam, túl lassan fordultam, mivel nem akartam kicsúszni, és megérkeztek hátulról. Beforogtam a gumifalba, ezért lettem csak 15. A Q4 jobban alakult, viszonylag egyedül autóztam, így szereztem nyolcadik helyet, ami negyedik rajtkockát jelentett a második elődöntőben” – beszélt vasárnapi két kvalifikációs futamának menetéről a 26 éves ralikrosszos.

„Az elődöntő rajtja után nagy lökdösődés kezdődött. Én igyekeztem kimaradni belőle, a hatodik helyre kerültem, ahonnan láttam, hogy történni fog valami, és felkészültem, hogy kihasználjam. Végül össze is akadtak, Joni Wiman felborult, ezért piros zászlóval megszakították a futamot. Szerencsémre új rajtot rendeltek, ahova Wiman már nem tudott felállni, tehát egy rajthelyet nyertem. A három Audival bejöttünk az első három helyen, így végre újra ott voltam a döntőben.”
„A döntőben az ötödik helyről rajtoltam és ugyanott értem célba, most ezt lehetett kihozni belőle. Elégedett vagyok, voltak jó pillanatai a mai napnak, és most a szerencse is nekem kedvezett. A bajnokságban továbbra is a kilencedik helyen állok, de előttem sokkal szorosabbá vált a verseny. Remélem, tudom folytatni ezt a formát, és ahogy egyre tapasztaltabb leszek, a bajnokságban is lépdelni fogok előre” – zárta értékelését Krisz.

A brit WRX eredménye: 1. Timmy Hansen (svéd, Peugeot 208); 2. Andreas Bakkerud (norvég, Audi S1); 3. Anton Marklund (svéd, Renault Megane RS); 4. Timo Scheider (német, Seat Ibiza); 5. Szabó Krisztián (magyar, Audi S1).

A WRX állása 4/10 forduló után: 1. Timmy Hansen (svéd, Peugeot 208) 88 pont; 2. Kevin Hansen (svéd, Peugeot 208) 84 pont; 3. Andreas Bakkerud (norvég, Audi S1) 77 pont; 4. Janis Baumanis (lett, Ford Fiesta) 62 pont; … 9. Szabó Krisztián (magyar, Audi S1) 50 pont.

Részeredmények: Q1: 7. Q2: 6. Q3: 15. Q4: 8. INT: 8. SF2: 3. F: 5.
Következő verseny: Hell, Norvégia, június 15-16.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kiss Norbert futamgyőzelme Misanóban
Következő cikk A WTCR-dobogós Nagy Norbert új kihívása

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország