Októberben kamion Eb-futamot rendeznek a Hungaroringen!

Ősszel már biztosan láthatunk versenyt a Hungaroringen, ugyanis a kamion Európa-bajnokság promótere bejelentette, hogy október közepén ellátogat a sorozat a magyar pályára.

Kiss Norbert, Kamion-EB

Kiss Norbert, Kamion-EB

A koronavírus-járvány következtében rengeteg sporteseményt kellett elhalasztani az év első felében, most viszont szépen lassan elkezdtek érkezni a bejelentések arról, hogy több sportesemény is visszatérhet: ezen a hétvégén például már újra rendeznek labdarúgó-mérkőzéseket a német Bundesligában, a Forma-1 pedig, ha minden jól megy, Ausztriában térhet vissza július 5-én.

Most pedig egy remek hírt osztott meg a Hungaroring: ősszel kamion Eb-futamot fognak rendezni Magyarországon! A sorozat október 17-én és 18-án látogat el a Hungaroringre, és a hétvégén négy versenyt fognak lebonyolítani.

Az indulók között lesz Kiss Norbert is, a bajnokság pedig a csonka szezon miatt nyolc helyett hat fordulóból fog állni. A szezonban 17 állandó résztvevője lesz, így pedig ez lehet az utóbbi öt év második legerősebb mezőnye.

További híreink:

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója így nyilatkozott: „Hosszú egyeztetések eredménye az októberi rendezvény, amelyet mindkét fél nagyon akart, hiszen minden évben a Hungaroringen zajlott az egyik legjobb verseny, és itt volt az egyik legtöbb néző.”

„Bízunk benne, hogy most sem lesz ez másként, s hogy tényleg lehetőségünk lesz szurkolók előtt megtartani a versenyt. Próbáltunk olyan időpontot találni, amely már alkalmas lehet erre. A kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbinak hatalmas szurkolótábora van, örülünk, hogy ha minden jól megy, az idén is láthatják őt hazai pályán versenyezni a rajongói.”

Rolf Werner, a nemzetközi promóter ETRA ügyvezető igazgatója: „Az elmúlt hónapokban keményen dolgoztunk, hogy a lehető legtöbb versenyt a naptárunkban tartsuk, a csapataink részéről pedig megkaptuk a bizalmat, hiszen rendkívül erős rajtráccsal kezdjük el a szezont.”

Kiss Norbert, Kamion Európa-bajnokság

Kiss Norbert, Kamion Európa-bajnokság

„Más sorozatokkal ellentétben nekünk a nyolcból hat versenynek sikerült alternatív időpontot találni. Izgatottak vagyunk, hiszen nagyon sok csapat szavazott nekünk bizalmat ezekben a nehéz időkben.”

Kiss Norbert, kétszeres kamion Európa-bajnok: „Már a tavalyi bejelentés óta terveztem az áprilisi hétvégét, beszéltük a csapattal is, hogy mennyire jó lesz nem csupán nekünk, hanem az egész magyar autósportos közösségnek.”

„Azután muszáj volt újratervezni, de a júniusi dátum is semmissé vált a járvány miatt. Most itt van az október, remélem, hogy ez tényleg meg is valósul, mert alig várom már, hogy elkezdődjön a bajnokság és hogy ott legyünk a Hungaroringen! Remélem, hogy már néhány jó eredménnyel a hátunk mögött érkezünk majd meg a hazai versenypályára.”


A Codemasters kiadta az F1 2020 első gameplay trailerét, benne természetesen az ismert főcímdallal. Remek jeleneteket válogattak a játékból, ami július 10-én fog megjelenni PC-re, PS4-re, és Xbox One-ra.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Május végétől újra lehetnek autó- és gokartversenyek Magyarországon!
Következő cikk Vogel Adrienn tanulással kezdte az újraindulás időszakát a motorsportban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország