Nagy Norbert élete első hegyi Eb-futamán legyőzte a szakág öreg rókáját

Nagyszerűen sikerült Nagy Norbert bemutatkozása a hegyi Európa-bajnokságon. Az FIA által felügyelt sorozathoz a csehországi fordulóban csatlakozott a WTCR-dobogót is megjárt fiatal magyar versenyző, és rögtön a mezőny elején végzett.

Nagy Norbert, FIA hegyi Európa-bajnokság

Nagy legendás autóval, egy BMW E90-essel indult, amivel korábban Kavecz István (Bongo) versenyzett. 2016 hegyi magyar bajnoka a nagy múltú sternberki pályán kétszáznál is több indulóval együtt rajtolt a számára ismeretlen autóval.

A BMW M3 E90-est a verseny előtt csak egy rövid reptéri próbán tesztelte a tavaly a túraautó-világkupában versenyző pilóta, majd a szabadedzés következett, melyen kisebb technikai hiba nehezítette Nagy dolgát.

Vasárnapra azonban sikerült megjavítani az autót, amivel egy látványos felfutás után kategóriája ötödik helyén fejezte be a versenyt. A helyezésnél is többet jelentett a magyar versenyző számára, hogy a mezőny egyik nagy öregjénél is gyorsabb volt.

“A pályaautózás világából érkezve igazán nagy kihívás volt, hogy azonnal gyorsan kell menni egy ismeretlen pályán. Nagyon élveztem a verseny légkörét, igazi nagy álmom vált valóra azzal, hogy itt mentem. Az első napon egy hengerrel kevesebb dolgozott az autóban, ezért nagyjából kétszáz lóerővel kevesebbet teljesített, de a versenyre minden rendben működött. Az utolsó felfutásom ideje majdnem három másodperccel jobb volt a hegyi menőnek számító Felix Pailer idejénél. Hatalmas meglepetés volt, hogy az igazi közönségkedvenc Lancia Delta Integrale előtt végeztem. Nagyon várom, hogy újra autóba üljek!”

A FIA hegyi Európa-bajnokság következő fordulóját június 14-e és 16-a között rendezik a németországi Glasbachrennben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Különleges programmal készült Spára Nagy Dániel
Következő cikk Újra nemzetközi szinten bizonyíthat Sebestyén Peti és Görbe Soma

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország