Nagy Dani új mérnökkel készül az idei szezonra

Új mérnökkel és új csapattárssal, de régi csapattal, a M1RA-val vág bele a TCR Európa-kupa 2019-es szezonjába Nagy Dániel. A sorozatban tavaly ötödik helyen végzett fiatal magyar versenyző idénye április utolsó hétvégéjén a Hungaroringen indul, ahol a túraautó-világkupa (WTCR) betétfutamain áll rajthoz.

Nagy Dani, M1RA

A M1RA magyar versenyzője a napokban töltötte be 21. születésnapját, az ünneplés helyett azonban minden erejével a felkészülésre koncentrál. A TCR Európa-kupa 2019-es sorozata április 27-28-án kezdődik a Hungaroringen.

“Március végén egy háromnapos teszten vettem a részt a Hungaroringen, ez volt karrierem eddigi leghosszabb tesztje. Sok mindent ki tudtunk próbálni, így versenyhétvégéken máris hasznosíthatjuk majd mindazt, amivel dolgoztunk, valamint hosszabb távon még alaposabbak lesznek az ismereteim a Hyundairól” - foglalta össze tapasztalatait a 21 éves pilóta.

Nagy Dani idei szezonjában újdonság, hogy Boriszov Dániel helyett Szűcs Gergő lesz a versenymérnöke. “Gergővel jól ismerjük egymást, hiszen 2017-ben a WTCC-ben a szezon második felét együtt töltöttük el. Az eddigi mérnökömnek, Boriszov Daninak más feladata lesz a csapaton belül. Gergő eddig is a csapatnál volt, tavaly is voltak közös feladataink, megvan vele a közös hang.”

A magyar versenyző német csapattársat kapott, Luca Engstler személyében. “Láttam már versenyezni, szinte minden futamát visszanéztem. Felkészült pilótának tartom, a teszten is kiderült, hogy nagyon alapos. Szeretek olyan emberekkel dolgozni, akik nemcsak letudni akarják a munkát, hanem teljes erőbedobással dolgoznak. Hogy csapatként mit érünk el, az nagyban függ attól, hogy a csapattársak hogyan tudnak együtt dolgozni. A három együtt töltött nap alapján mondhatom, hogy jól kijövünk, remélem, hogy élesben is így lesz majd” - írta honlapján, a www.daninagy.com-on a M1RA magyar pilótája.

Újdonság továbbá a Hyundai i30 N TCR versenyautó festése, melyben a tavalyi fehér-fekete helyett a világoskék és a sötétkék a domináns, utalva ezzel a Hyundai Motorsporthoz fűződő szorosabb kapcsolatra. Csapaton belül Dani autóját ugyanúgy a sárga sávokról lehet felismerni, ahogyan tavaly is.

A TCR Európa-kupa idei versenynaptára:

április 27-28.: Hungaroring

május 24-26.: Hockenheimring, Németország

június 8-9.: Spa, Belgium

július 13-14.: Red Bull Ring, Ausztria

augusztus 3-4.: Oschersleben, Németország

szeptember 21-22.: Barcelona, Spanyolország

október 12-13.: Monza, Olaszország

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Tassi: izgalmas kihívás és nagyon erős a WTCR-mezőnye
Következő cikk Szabó Krisztián dobogóra állna Barcelonában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország