Még egy világbajnokság látogathat a Hungaroringre
A Hungaroring is eséllyel pályázik arra, hogy futamot rendezzen a rallycross világbajnokságban, vagyis a World RX-ben. Ebben jelentős szerepet játszhat a World RX-ben versenyző magyar pilóta, Szabó Krisztián is.

Szabó Krisztián a teljes 2019-es World RX-szezonban részt vett egy Audi S1-gyel, és végül 91 ponttal a világbajnoki tizedik pozíciójában végzett. Idén pedig Szabó a GRX SET csapatával és a Hyundai i20-szal áll rajthoz néhány kiválasztott eseményen.
A szezonnyitó, svédországi eseményen pedig Szabó i20-as autóján ott volt a Hungaroring-felirat is, ennek kapcsán pedig a magyar versenyző a Motorsport.com-nak nyilatkozott:
„Nagyon remélem, hogy Magyarország a közeljövőben World RX-versenyt fog rendezni, amelyre a Hungaroringen fog sor kerülni. Próbálom Magyarországra vinni a versenyt, hogy legyen hazai versenyem. Remélhetőleg ez maximum 2-3 éven belül sikerülni is fog.”
„Jó kapcsolatunk van a Hungaroringgel, és szerintem az első lépés, hogy jó kapcsolata legyen a sporttal.” – mondta Szabó.
Bár a World RX még soha nem látogatott el Magyarországra, a rallycross Európa-bajnokság többször is járt itt: 2006-tól 2013-ig a nyirádi pályán rendeztek versenyeket, amelyből a máig utolsó futamot Timmy Hansen nyerte meg.
Szabó elmondta, hogy Magyarországon nő a rallycross népszerűsége, ami részben a tavalyi World RX-es szezonjának köszönhető.
„A sport népszerűsége egyre nő Magyarországon, ahogy egyre többen versenyeznek a World RX eseményein, főleg az Euro RX-ben. A tavalyi World RX-es szereplésem rengeteg ember érdeklődését keltette fel.”
„Remélhetőleg ha lesz verseny Magyarországon, akkor arra sok szurkoló fog kilátogatni. Ha tavaly szereztem volna néhány jobb eredményt, az még jobbat tett volna a rallycross népszerűségének. Michelisz Norbert például a WTCR-ben versenyez, és nagyon ismert Magyarországon.”

Krisztian Szabo, GRX Taneco
Fotó készítője: GRX Taneco team
„Néha engem is felismernek az utcán, szóval nézik az emberek a sorozatot, de szerintem egy magyar forduló szükséges lenne ahhoz, hogy igazán megnőjön a sport népszerűsége.”
A kétszeres Euro RX Super1600-bajnok rendkívül elégedett a Marcus Gronholm csapatánál teljesített bemutatkozásával, ahol mindkét fordulóban az elődöntőig jutott. A hétvégi finn „duplázáson” nem lesz ott, viszont a litván fordulókra visszatér.
„Boldog vagyok, hogy a World RX-ben lehetek, és nagyon örülök annak, hogy a Gronholm RX része lehetek. A csapatnak két kiváló versenyzője van, akiket követhetek és akiktől tanulhatok. A csapat és az autó is remek, csak élvezni akarom a vezetést és a legjobbamat akarom nyújtani.” – zárta Szabó.
A Ferrari követheti a Renault útját?
A 2020-as Indy 500-on meglepő módon Takuma Sato lett a végső győztes. A körülmények a kezére játszottak, többek között ugyanis Spencer Pigot hatalmas balesetet szenvedett az 500 mérföldes késői szakaszában, a fallal való érintést követően nagy erővel a bokszutca bejáratának csapódott.
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.