Motorsport.com hírek

Kiss Norbert vasárnap is dobogóra állt a Hungaroringen

A szombati második- és ötödik hely után vasárnap egy negyedik és egy harmadik helyet szerzett Kiss Norbert a Kamion Európa Bajnokság magyarországi állomásán.

Kiss Norbert, Hungaroring

A német Tankpool24 csapat magyar versenyzője a vasárnap délelőtti időmérőn ugyanúgy a negyedik helyet szerezte meg Mercedes kamionjával, mint szombaton.

 “Nagyon erősödik a mezőny, szerettem volna előrébb végezni a vasárnapi időmérőn, de ennyi volt benne.A negyedik helyről rajtoltam, mint szombaton, és egy darabig tudtam ugyan tartani a tempót a harmadik helyen autózó Adam Lackóval, viszont nem tudtam megelőzni, mert a sikánban rontottam. Pont akkor váltottam, amikor a kerékvető megdobta a kamiont, és abban a pillanatban a kuplunggal együtt a fékpedált is megnyomtam, ez megrántotta a kamiont. Visszaestem egy kicsit, így már nem volt esélyem támadni a többieket.”

A negyedik hely a fordított rajtrácsos, vagyis utolsó hungaroringi versenyen az ötödik rajtkockát jelentette a kétszeres Európa-bajnoknak. 

“A rajtnál egész jól tudtam eljönni, az első kör felénél már a harmadik voltam. Adam Lacko volt most mögöttem. Volt, amikor meg tudtam lépni tőle, volt, amikor közelebb jött, sokat kellett védekeznem, emiatt leszakadtam az élen haladó Reinerttől és Lenztől.  A futam végére ismét felzárkózni, de már csak egy kör volt hátra és nem tudtam őket megelőzni. Sajnálom, hogy nem sikerült futamot nyerni a közönségnek, de nagyon fontos pontokat szereztem, és örülök, hogy ilyen sokan kijöttek szurkolni nekem.”

Kiss Norbert a hungaroringi hétvégén egy második, egy harmadik, egy negyedik és egy ötödik helyet szerzett.

A kamion Európa-bajnokság június 29-e és július 1-je között a Nürburgringen folytatódik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kiss Norbert hazai közönség előtt állhatott dobogóra a Hungaroringen
Következő cikk Június 23-24-én visszatér a Red Bull Air Race Budapestre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország