Motorsport.com hírek

Kiss Norbert mindent megtesz azért, hogy dobogóra álljon a Hungaroringen

Második állomásához érkezik a kamion Európa-bajnokság, az olaszországi Misano után június 15-17-én a Mogyoród melletti pályán zúgnak fel a több mint ezer lóerős motorok.

Kiss Norbi - 2018-as kamion

Kamionversenyző karrierje alatt eddig tizenként hungaroringi futamon indult, amiből tízen dobogóra is állt. Hat időmérőből ötöt megnyert Magyarországon, tavaly pályacsúccsal szerezte meg a pole pozíciót. 

“Több mint ezer lóerőn és 5 tonnán uralkodni hazai közönség előtt - nincs ehhez fogható érzés, elmondhatatlanul várom, hogy megkezdődjön végre az itthoni hétvégénk!” 

Kiss Norbert a misanói nyitóhétvégén két harmadik helyet is szerzett, de az egyiket technikai szabálytalanság miatt utólag elvették a magyar versenyzőtől és a Tankpool24 csapatától, így értékes pontokat vesztettek. 

“Ami megtörtént, azon már nem lehet változtatni, csak tanulni tudunk belőle, és odafigyelni, hogy még egyszer ne fordulhasson elő. Előre nézünk, tesszünk a dolgunkat. Mindent meg fogok tenni ezen a hétvégén azért, hogy a dobogóra állva hálálhassam meg a magyar szurkolók fantasztikus támogatását.”

A Kamion Eb hungaroringi hétvégéjének menetrendje:

Szombat:

09.00 - második szabadedzés

10.45 - első időmérő

13.20 - első futam

16.00 - második futam

Vasárnap:

09.00 - warm up

10.45 - második időmérő

13.15 - harmadik futam

15.45 - negyedik futam

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Keszthelyi dobogóra állt az Audi R8 LMS Cup hazai fordulóján
Következő cikk A jó beállításokban bíznak a BZ Racing versenyzői a Hungaroringen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország