Ekström tippje: Szabó Krisztián 2019-ben Supercar Európa-bajnok lesz

Sajtótájékoztatót tartott Szabó Krisztián, kétszeres Super 1600-as ralikrossz Európa-bajnok 2018. szeptember 20-án Budapesten, miután a hónap során első két Supercar Európa-bajnoki futamán indult a ralikrossz-világbajnok Mattias Ekström csapatában, az EKS-ben.

 Szabó Krisztián, FIA ERX

A sajtótájékoztató vendége volt Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke és az FIA Offroad bizottságának elnöke, valamint Budai Ferenc, az MNASZ ralikrossz szakágvezetője. A helyszínen megtekinthető volt Mattias Ekström csapatának Audi S1 EKS RX Quattrója, mellyel Szabó Krisztián az Euro RX-ben, a ralikrossz Európa-bajnokság Supercar kategóriában versenyzett.

„Fontos volt, hogy az első versenyen, Loheacban, ahol bemutatkoztam ebben a kategóriában, jól szerepeljek. Itt a döntős hely elvárás volt magamtól és csapatfőnökömtől, Ekströmtől is. Franciaországban volt a legerősebb a mezőny, így különösen nagy teljesítmény, hogy sikerült a dobogóra állnom és a második helyen debütálnom” – idézte fel friss emlékeit Krisztián, hiszen a bemutatkozásra csupán három hete került sor. „A rigai versenyre már nyerni mentem, ismertem az ellenfeleimet. A verseny nagyon jól alakult, az első sorból rajtoltam a döntőben, ez a sport azonban kiszámíthatatlan, ettől ennyire izgalmas, végül a 6. helyen fejeztem be. Hajlamos vagyok úgy tekinteni a versenyekre, hogy van a győzelem és a többi hely, de talán ezt hívják egészséges versenyszellemnek a sportban.”

„Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam az itthoni és a nemzetközi szakmai szcénától, a jelenlegi és az előző csapatomtól is. Ez megerősít abban, hogy jó úton haladok és sok munkával és kellő alázattal az első helyért versenyezhetek a 2019-es ralikrossz-Eb Supercar kategóriájában. Ekström nagyon elégedett a bemutatkozásommal a Supercar kategóriában. Számított a jó eredményre, látta bennem a lehetőséget és továbbra is biztos a helyem a csapatban, várnak a jövő évi Eb-re” – beszélt jövő évi prioritásairól, habár hozzátette, még semmi sem eldőlt a következő szezonnal kapcsolatban.

A tájékoztatón a vendégek exkluzív interjút hallhattak Mattias Ekströmmel, az EKS Audi Sport tulajdonosával, Krisz csapatfőnökével, és Rolf Vollanddal, a Volland Racing tulajdonosával, Krisz előző csapatának vezetőjével. Ekström elmondta, hogy igaza volt Rolfnak, amikor Krisztiánt beajánlotta neki azokkal a szavakkal, hogy: „Ezt a srácot keresitek!”

A svéd egy jóslatot is tett a következő évvel kapcsolatban: „Az Európa-bajnoki címet a Supercarban biztosan megszerzi. Szóval a 2019-es Európa-bajnokságon emlékezzetek Szabó Krisztián nevére!” – mondta, kijelentésével pedig Volland is egyetértett.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kamion Eb: Az idei szezon eddigi legrosszabb hétvégéjén van túl Kiss Norbert
Következő cikk TCR Europe: dobogó és sok csapatpont Tassi mérlege Monzában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország