Egy második és egy ötödik hellyel javított Kiss Norbert Szlovákiában

A szerényen sikerült szombati nap után vasárnap dobogóra állhatott második hazai versenyén Kiss Norbert. A Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzője a Szlovákiaringen egy második és egy ötödik helyet szerzett, ezzel ismét fontos pontokat gyűjtött a bajnokságban. 

Kiss Norbi - 2018-as festés

Ahogyan szombaton, úgy vasárnap is második helyen zárta az időmérőt Kiss Norbert. A kamion-Eb idei harmadik fordulóján azonban a második napon jobban jött ki a lépés a szombathelyi versenyzőnek, mint az első két versenyen. 

“Az időmérő megint nagyon jól sikerült, csak három tizeddel maradtam le Jochen Hahn mögött, ami nagyon jó eredmény, főleg tekintve, hogy a rajtnál hogyan viszonyulnak egymáshoz az autóink. Sajnos az első versenyen megint nem tudtam megtartani a helyemet, visszacsúsztam az ötödikre, ott is maradtam a végéig.”

Kiss a fordított rajtrácsos versenyen azonban már nagyot lépett előre. Így foglalta össze a történteket:

“A fordított rajtrácsos futam kicsit izgalmasabb volt. Jobban jött ki a rajt, negyedik maradtam, az első körben már tudtam is előzni kívülről a hosszú kanyarban, aztán két körrel a vége előtt Saschát is a második helyért. Nem mondom, hogy nem volt kemény manőver, de nem volt annyira veszélyes, hogy amiatt másfél órát töltsünk a felügyelőknél. Végül szóbeli figyelmeztetést kaptam csak, de ezt sem tartom indokoltnak.”

Kiss szlovákiai mérlege vasárnap egy ötödik és egy második hely, ami a Mercedes kamionnal versenyző pilóta szerint összességében nem rossz eredmény. 

A kamion Európa-bajnokság két hét múlva a Tankpool24 hazai pályáján, a Nürburgringen folytatódik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rendkívül kevésen múlt a dobogó Kiss Norbertnek Szlovákiában
Következő cikk Marton Gergely először a döntő pole-pozíciójában az Eb-n

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország