Forma-3: Spanyol győzelem a főfutamon, folytatódott Bortoleto nagy sorozata

A spanyol Pepe Marti tudott győzni a Forma-3-as főfutamon, amivel feljött az összetettbeli második helyre, míg Gabriel Bortoleto lassan kiérdemli a „Mr. Kiegyensúlyozottság” becenevet: az elmúlt 7 futam mindegyikén a top 6-ban végzett.

Josep Maria Marti,  Campos Racing

Formula Motorsport Ltd

A vasárnapi motorsport-program a Forma-3-asok főfutamával indult. A sprintet O’Sullivan nyerte, a főfutamon pedig Marti indulhatott az élről, mellőle Barnard várta a lámpák kialvását, majd Colapinto, Beganovic, Aron és Bortoleto jött. Montoya a hetedik, O’Sullivan a tizenkettedik, Mini a tizennyolcadik helyről indult.

A rajtnál Marti és Barnard csatázott nagyot az első helyért, a spanyol pilóta végül meg tudta tartani a vezetést, Barnard pedig a menekülőutat is igénybe vette, ami miatt figyelmeztetést kapott.

Az első kör ezúttal sem zárult baleset nélkül: Fornaroli és Browning ütközött össze és csúszott a kavicságyba – Fornaroli a mezőny végére esett vissza, Browning kocsija pedig az 5-ös kanyarnál ragadt, ami miatt bejött a biztonsági autó.

Még több hír:

A safety car mögött Marti, Barnard, Colapinto, Beganovic, Bortoleto, Aron volt a sorrend, Montoya a 8. helyre csúszott vissza, Mini pedig két helyet javítva a 16. pozícióban állt.

Az újraindításnál nem történt pozíciócsere az élmezőnyben, Mini viszont gyorsan javított 3 pozíciót és feljött a 13. helyre. A mezőny vége felé Villagomez és Yeany ütközött össze.

A 11. körben Barnard Colapinto ment el Barnard mellett, majd a brit pilóta egy újabb pozíciót bukott: Beganovic is megelőzte, így a negyedik helyre esett vissza. Mini a 13. helyről hibázott, így visszaesett a 14. helyre.

A 17. körben Barnard további pozíciókat vesztett, az abroncsait eközben teljesen elhasználó Mini pedig 5 másodperces büntetést kapott a sorozatos pályaelhagyások miatt. Saucy defektet kapott, miután összeért Goethével, így visszaesett a mezőny végére – az esetért Goethe 10 másodperces büntetést kapott.

Az utolsó körökben már nem történt változás az élmezőnyben, Marti magabiztosan győzött a hazai pályáján, ezzel feljött a pontverseny második helyére. Colapinto és Beganovic végzett még a dobogón, majd Bortoleto, Aron, Boya, Montoya, O’Sullivan, Barnard és Mansell következett.

A Forma-3-as pontversenyt jelentős előnnyel Bortoleto vezeti Marti és Beganovic előtt, a sorozat pedig négy hét múlva tér vissza az ausztriai fordulóval.

Helyezés Versenyző Csapat Kör Idő Hátrány Intervallum Mph Pont
1 Pepe Martí Spain Campos Racing 25 -       25
2 Argentina Franco Colapinto Netherlands MP Motorsport 25 4.4 4.400 4.400   18
3 Dino Beganovic Italy Prema Powerteam 25 10.4 10.400 6.000   15

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F3: Williams-junior 1-2, a futam hőse büntetés miatt nem szerzett pontot
Következő cikk Alonso felfedezettjét figyeli a Red Bull

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország