Jelentés a versenyről
FIA F3 Silverstone

Forma-3: Minden idők egyik legőrültebb versenye Silverstone-ban, Red Bull-junior győzött!

A körülmények folyamatos változása miatt őrületes versenyt láthattunk a brit főfutamon, amelyet a sprintet is behúzó Arvid Lindblad nyert meg Gabriele Mini előtt – az olasz pedig átvette a vezetést a pontversenyben.

GR3nRwwXMAQcRRz

Miután az F3-as sprintfutamot szombat délelőtt nem tudták megrendezni, csak az F1-es időmérő után, este 7 órától tudták indítani, amelyet Arvid Lindblad nyert meg, vasárnap délelőtt pedig jött a sprintfutam.

A rajtrácson Browning foglalhatta el az első pozíciót, majd Esterson, Meguetounif, Fornaroli, Van Hoepen, Mansell és Colov következett, Lindblad a 10., Mini a 14., Beganovic a 18., Goethe a 20. rajtkockát foglalhatta el.

 

A rajtrács nagyon érdekes volt, mert sokan az esőgumikra, míg mások a slick abroncsokra szavaztak a még viszonylag száraz, de egyre nedvesebb pályán. Aztán elállt az eső, és több esőgumikon lévő pilóta, köztük Lindblad, Mini és Beganovic is bejött a slick gumikért, így ők nem álltak fel a rajtrácsra.

Browning az esőgumikon megtartotta a vezetést, Fornaroli pedig Esterson megelőzésével átvette a második pozíciót, majd Shields megpördülése és pályán való ragadása miatt bejött a biztonsági autó, Dunne és Wurz pedig slick gumikra cserélte az esőgumikat.

A safety car mögött Browning, Fornaroli, Esterson, Voisin, Meguetounif volt a sorrend, majd az újraindítás után a 8. helyről induló Voisin gyorsan átvette a vezetést a slickeken – egyértelmű volt, hogy a szárazpályás gumik működtek jobban, de további eső volt várható.

Voisin pár kör alatt 8 másodperc feletti előnyt épített ki, mögé Tramnitz jött fel a slick gumikon, majd Browning, Lindblad, Fornaroli, Smith és Wisnicki következett. Flörsch balesete miatt ismét bejött a biztonsági autó – a pilótanő azt követően csúszott a falba, hogy Dunne nagyon veszélyesen tért vissza a pályára, Tramnitz pedig ezt kihasználva bejött a bokszba, és mivel újra elkezdett esni, esőgumikra cserélte a szárazpályás abroncsait.

 

Az élmezőny kint maradt, de sokan úgy döntöttek, hogy gumit cserélnek, így számos versenyző sorakazott a mezőny végén friss gumikkal, Voisin pedig szabálytalan előnyszerzés miatt 10 másodperces büntetést kapott – a pályán kívül előzte meg Estersont.

Az újraindítás után már az esőgumik működtek jobban, Browning és Fornaroli állt az élre, hatalmas volt a káosz, egyre-másra előzgették egymást a pilóták, és sajnos nem sokkal később jött is egy nagy baleset: Montoya és Dunne ütközött egymással, ahogy próbálták elkerülni a keresztbecsúszó Dufek autóját.

Emiatt ismét bejött a biztonsági autó, a bokszutcát bezárták, az állás pedig Browning, Fornaroli, Esterson, Leon, Meguetounif, Loake, Tramnitz volt, és a verseny felénél jártunk ekkor. Az újraindítást még vezető Voisin a 21. helyre csúszott vissza.

A pilóták egymással ellentétes üzeneteket kaptak csapataiktól, van, akinek azt mondták, csak cseperegni fog, míg mások intenzív esőre számítottak. Az újraindítás előtt Goethe jött ki a bokszba, Meguetounifnek pedig megsérült a szárnya, miután nekiütközött Leonnak.

 

Browning és Fornaroli meg tudta tartani az első és második helyet, Leon Esterson megelőzésével feljött a harmadik pozícióba, Tramnitz pedig az ötödik helyre jött fel 10 perccel a leintés előtt.

Leon levadászta Fornarolit is a második helyért, miközben ismét elkezdtek jól működni a slick gumik, ami hatalmas kavarodást eredményezett, Voisin, Lindblad és Mini óriási felzárkózást produkált, és átvették az első 3 pozíciót, Browning a negyedik, Leon az ötödik helyre csúszott vissza.

A top 3 nagyon leszakította a mezőny többi részét, így Voisin a 10 másodperces büntetésével is a harmadik helyen végzett, a futamot Lindblad nyerte Mini előtt. A negyedik helyre Smith, az ötödikre Wisnicki jött fel, majd Goethe, Fornaroli, Browning, Bedrin és Leon következett.

Így Mini átvette a vezetést a pontversenyben, 6 ponttal vezet Lindblad és 7-tel Browning előtt, a negyedik helyen pedig Fornaroli áll. Az F3-as szezon két hét múlva Magyarországon folytatódik.

 
   
1
 - 
4
   
   
1
 - 
2
   
Helyezés Versenyző # Kör Idő Intervallum km/ó Kerékcsere Pont Kiesés Bónusz
1
A. Lindblad Prema Powerteam
3 20

-

           
2
G. Minì Prema Powerteam
2 20

+0.800

0.8

0.800          
3
C. Voisin Rodin Motorsport
29 20

+9.200

9.2

8.400          

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vasárnapi motorsport-program: F1-es Brit Nagydíj, MotoGP-s Német Nagydíj, F2, F3, IndyCar!
Következő cikk Heti motorsport-program: A Hungaroringen a Forma-1, az F2 és az F3!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország