Jelentés a versenyről

El kellett halasztani az F3-asok silverstone-i sprintfutamát - frissítve

A heves esőzés és a pályán lévő rengeteg víz miatt nem tudták időben megrendezni a Formula 3-as sprintfutamot Silverstone-ban.

GRyoCoKWkAISIZD

Komoly esőre ébredt a mezőny a Brit Nagydíj szombati napján, és a körülményeket mi sem mutatta jobban, mint az, hogy Gabriele Mini például már az F3-as bokszból az F1-es bokszba vezető út során a kavicságyban kötött ki a Stowe-nál.

Őt aztán a Rodin két autója is követte, persze nem szándékosan. A futamnak egyébként magyar idő szerint 10:20-kor kellett volna rajtolnia, de a bokszutca nyitásának idejét először kétszer is eltolták.

Ezek után Bernd Maylander is kiment a biztonsági autóval, hogy felmérje a körülményeket, és mint kiderült, azok továbbra sem alkalmasak a versenyzésre, hiszen ezt követően elhalasztották az F3-as viadal rajtját. Egyelőre nem tudni, mikor rendezik majd meg a futamot, ha egyáltalán megrendezik, hiszen alapvetően az F1-es program élvez elsőbbséget.

A pole-ból egyébként Noel Leon, a Van Amersfoort pilótája rajtolhatott volna, mellőle pedig a premás Arvid Lindblad várta a lámpák kialvását.

Frissítés: az FIA közleményéből kiderült, hogy magyar idő szerint 19 órától fogják bepótolni az F3-as sprintet.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szombati motorsport-program: F1-es időmérő, MotoGP-sprint, F2, F3!
Következő cikk Vasárnapi motorsport-program: F1-es Brit Nagydíj, MotoGP-s Német Nagydíj, F2, F3, IndyCar!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország