Vettel és Leclerc a Ferrari új szerelésében

Sebastian Vettel immáron nem Kimi Räikkönen csapattársaként várhatja a Forma-1 új idényét. Charles Leclerc lehet az igazi „fekete ló” a 2019-es szezonban a Ferrarinál.

Ferrari SF90

Ferrari SF90

Ferrari

A Ferrarit illetően mindig megvan a kellő izgalom egy új szezon előtt. Most azonban bőven van okunk erre, hiszen egyrészt a tavalyi konstrukció nagyon erős volt, és az idei egy továbbfejlesztett verzió lesz, másrészt Vettel komoly nyomás alá kerülhet, csapaton belül is.

Még több F1 hír:

Legutóbb Nico Rosberg, 2016 Forma-1 bajnoka fogalmazott úgy, hogy Vettel ettől a ponttól kezdve nem első számú Maranellóban, és azért keményen meg kell harcolnia, hiszen Leclerc más lesz, mint Räikkönen. Ezt azonban egyelőre nem tudhatjuk, de tény, a monacói nagyon fiatal, nagyon gyors és nagyon sok potenciál lakozik benne.

Noha a Ferrari elsősorban továbbra is Vettel köré építi a csapatát, Charles nem „vízhordónak” érkezett, amit már az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon is bizonyíthat. Nem lesz könnyű dolga, mivel az SF90 a nyári időszak végéig elsősorban Vettel és Räikkönen igényei szerint fejlődött, valamint a négyszeres világbajnok csapattársa hatalmas tapasztalattal rendelkezik.

Sebastian sem nyugodhat meg, mert Lewis Hamilton mellett immáron az új csapattárs is komoly gondokat okozhat, ami minden eddiginél nagyobb kihívás elé állíthatja.

Vettel és Leclerc a Ferrari új versenyszerelésében

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren versenyzői szerelése: totálisan más
Következő cikk A Rich Energy egy nap után beoltotta a Red Bullt: nem kellett volna?!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország