Susie Wolff szerint a sport brutális

A Venturi csapatának első embere kijelentette, hogy már rég el volt döntve a Mercedes-szel való együttműködés kérdése, még mielőtt ő csapatfőnökként szerepet kapott a Formula E csapatnál.

Susie Wolff, Team Principal, Venturi Formula E

Susie Wolff, Team Principal, Venturi Formula E

Alastair Staley / Motorsport Images

Venturi a Formula E hatodik évada előtt döntött arról, hogy inkább elveszti gyári státuszát, hogy a sorozatba belépő Mercedes-szal köthessen szerződést. Sokak számára volt ez meglepetés, általában éppen fordított a törekvés a motorsportokban.

A csapat tavaly rengeteg problémával küzdött, így Eduardo Mortara Hong Kong-i sikere mellett nem sok öröm jutott a gárdának, még Felipe Massa szerződtetése után sem, a brazil érkezése után is rengeteg volt a technikai probléma.

Végül a Venturi úgy döntött, hogy a német ZF motorgyártóval való szakítása után a Mercedestől rendeli meg az erőforrásokat a hatodik idényre, ám a csapatfőnök Susie Wolff szerint ez már sokkal korábban eldöntött kérdés volt.

 

"Ez a csapat tulajdonosának, Gildo Pastor döntése volt még azelőtt, hogy én a csapathoz kerültem. Arra a következtetésre jutott, hogy annak érdekében, hogy versenyképes maradhasson a csapat a Formula E-ben, vissza kell lépjünk a gyártó státuszból, és mivel tudta, hogy a Mercedes az FE-be tart, a Mercedest akarta" - mondta Wolff az Inside Electricnek.

"A ZF-fel való partnerségünk elvesztése után tiszta lappal indulhattunk, és a terv mindig is az volt, hogy a hatodik szezonban már partnerei leszünk egy motorgyártónak" - tette hozzá a csapatfőnök.

Wolff szerint az elmúlt évben már nagyon a teljesítőképessége határán volt a csapat, amely amellett, hogy a saját autóival volt elfoglalva, még segítette a partneristálló, a HWA munkáját is, a csapatfőnök szerint ez egyszerre túl nagy kihívásnak bizonyult.

 

"Volt néhány kemény versenyünk, de a mélypontokból is lehet tanulni. A kudarc fájdalmas, utálom a kudarcot, de a kudarc kezelése határozza meg a hosszútávú sikert, ez a véleményem" - mondta a tavalyi évben történt problémákról Wolff.

"A sport brutális, akár motorsportról, vagy bármi másról legyen szó. Egy győztes van, és mindenki győzni akar" - mondta a Venturi első embere. "Ezért kell tanulni a kudarcból, hogy aztán valóban sikeres lehess."

"Idén kiegyensúlyozottabbnak kell lenni, amit persze könnyebb mondani, mint a Formula E-ben megcsinálni. Biztos vagyok benne, hogy a paddockban mindenki kiegyensúlyozottabb munkára vágyik, ez nagyon kemény, de ennek kell lennie a célnak, hogy folyamatosan fejlődhessünk" - mondta Wolff.


A Jaguar i-PACE eTROPHY második versenyén egy látványos csattanást is láthattunk. Az elektromos hajtás miatt mindent tisztán hallani. A szűk utcai pályán csak a fal lehetett a végállomás.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wehrlein nem akar az F1 sereghajtója lenni
Következő cikk Massa vállalta a felelősséget a büntetéséért

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország