Susie Wolff szerint a Formula E sosem fogja lecserélni a Forma-1-et

Érdekes írás jelent meg a Financial Times honlapján, ebben Susie Wolff egykori autóversenyző, a Venturi Formula E csapat vezetője a két sorozatot veti össze.

Susie Wolff, Team Principal, Venturi Formula E

Fotót készítette: Alastair Staley / Motorsport Images

"Amióta megérkeztem a Formula E sorozatba tavaly, egy kérdés merült fel bennem a legtöbbször: a Formula E leváltja vajon a Forma-1-et? A rövid válasz pedig, hogy nem" - vonja le következtetéseit már a cikk elején Susie Wolff, aki szerint a két sorozat annyira más, hogy nem is merülhet fel, hogy az egyik a másikat helyettesíthetné.

Az egykori autóversenyző jelenleg a Formula E-ben versengő Venturi csapatának résztulajdonosa, az istálló tavaly csatlakozott a sorozathoz. Wolff szerint az FE a lehető legjobbkor indult, az egész autóipart megrengető 2015-ös dieselbotrány pedig csak katalizátora volt az elektromos autók forradalmának.

Ugyanakkor a két sorozat összehasonlításánál azonnal kijelenti: "Az ABB FIA Formula E bajnokság még mindig gyerekcipőben jár. 2019. március 10-én Hong Kong utcái adtak helyet az 50. versenynek, míg egy héttel később a melbourne-i Albert Parkban az F1 már a 998. futamát ünnepelte, és ebből azonnal látszik, miért nem hasonlítható össze a két sorozat" - mondja Wolff.

A csapattulajdonos szerint az elektromos géposztályban már nem félnek az innovációtól, és képesek kiszolgálni a követőket is, ezt bizonyítja a Fanboost nevű vívmány, amely alapján a szurkolók maguk szavazhatnak arról, hogy a futamon melyik versenyző kapjon extraenergiát, Wolff szerint ez a kísérletezés is jól mutatja a sportág vezetésének szándékát, hogy részvételre bátorítsák a szurkolókat.

"Az városok közepén rendezett futamok is nagy részt vállalnak a sport fejlődésében, az utcai pályák agresszív lehetőségeket nyújtanak, és kiszámíthatatlan versenyeket eredményeznek. Az idei mind a hat futamon más győzött, amely nagyszerű versenyt jelent" - írja Wolff, aki szerint a városi versenyek mellett szólnak, hogy a csapatok számára könnyebb a közlekedés, valamint, hogy a szurkolóknak is jóval könnyebben és olcsóbban elérhetővé teszi a versenyek megtekintését.

"És a csapatok számára Agag úr a leginkább egyenlő feltételeket teremtette, az autók nagyrészt szabvány szerint készülnek, a gyártók csak bizonyos elemeket állíthatnak elő" - tért rá az FE népszerűségének technikai hátterére. "Ez megakadályozza a csapatokat, hogy hatalmas pénzeket költsenek a technológiára, és utat nyit a versenynek - egy tapasztalt versenyző nagy befolyással lehet a végeredményre."

Még több F1 hír:

Wolff szerint ez az, ami vonzó lehet a nagy gyárak mellett a magáncsapatoknak is, akik nem csak az indulásra kapnak esélyt, de akár a győzelemre is. Ebben van hatalmas a különbség a két sorozat között, mert a Forma-1 nem is akar változtatni az elitista szemléleten, a csapatoknak a száguldó cirkuszban világszínvonalat kell képviselni. Nem meglepő, hogy a top csapatok akár a háromszorosát is elköltik annak, amit a hátsó régióban szereplők.

"Az F1 az ikonikus divatról és a világ legmodernebb autóinak látványosságáról szól. A Formula E-nek nagyon más a célja: a kezdetektől fogva a fő cél, hogy kiemelje az elektromos technológia előnyeit, és a fenntarthatóságra és az elektromos mobilitás fontosságára összpontosítson" - mondja Wolff, aki szerint a két sorozat nem egymás ellen van, éppen egymás kiegészítésére szolgál.

"Ez lehetőséget teremt a szurkolóknak, hogy mindkét sorozatot támogassák. A rajongóknak nem kell megosztani a figyelmüket, hiszen a Formula E-ben többnyire szombaton rendezik a versenyeket, és általában nem ütközik az F1-es időmérővel sem" - sorolta a tényeket Wolff amellett, hogy a két sorozat miért egészítheti ki egymást.

"Összességében, nem hiszem, hogy a két sorozat cserélhető lenne. De egyik sem lehet önelégült, folytatni kell a fejlődést, hogy vonzzák a szurkolókat, de ez ugyanígy van a motorbizniszben, a fociban vagy bármelyik sportban" - hozta meg a végső következtetést Wolff.

Susie Wolff

Susie Wolff

Fotó készítője: Sutton Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Paffett és Vandoorne folyamatos pontszerzéssel folytatná a szezont
Következő cikk Abszurd fordulat után Lotterer rajtolhat a pole-ból a Róma E-Prix-n!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország