Galéria

Sainz bemutatta az első mclarenes sisakját

Carlos Sainz Jr. közvetlen az új McLaren bemutatója előtt mutatta be a legújabb sisakfestését, ami a britekhez köthető.

Helmet of Carlos Sainz Jr., McLaren

Carlos Sainz Jr.

A spanyol versenyző 2015 óta szerepel a Forma-1-ben, miközben már 81 nagydíj áll a neve mellett. Ezzel a tapasztaltabb versenyzők között mondhatja magát, de még egyetlen egy alkalommal sem állhatott fel a dobogóra.

Carlos sokáig abban a reményben versenyzett, hogy egy nap megkapja a lehetőséget a Red Bull Racing színeiben, de ez soha nem történhetett meg. Először Max Verstappen, majd Pierre Gasly előzte meg a sorban.

Sainz, aki tavaly év végéig a Renault-nál volt kölcsönben, a McLarennel kötött megállapodást, miután Daniel Ricciardo lett Nico Hülkenberg új csapattársa. A Toro Rosso korábbi versenyzőjére igen komoly kihívás vár a briteknél, akik évek óta csak a középmezőny második felében szerepelnek.

Ma a McLaren délután 1 órakor tartja meg a bemutatóját az új autóval, amiről az oldalunkon keresztül egy élő közvetítést tekinthettek meg. Addig is, az alább található képgalériában megnézhetitek Sainz új sisakfestését.

Carlos Sainz Jr., McLaren
Carlos Sainz Jr., McLaren
Carlos Sainz Jr., McLaren
Carlos Sainz Jr., McLaren
4

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Képgaléria: Räikkönen az Alfa Romeo Racing színeiben
Következő cikk Őrülten jó festést kapott az Alfa Romeo Racing F1-es gépe, amivel már pályára is gurultak (képek+videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország