Remek hír: Keszthelyi Vivien ismét rajthoz állhat a W Seriesben

A fiatal magyar versenyzőnő ezen a hétvégén is versenyezi fog a W Seriesben, a Német Túraautó Bajnokság (DTM) hétvégéjén és helyszínén Németországban, ami egy újabb remek lehetőséget jelenthet számára.

Vivien Keszthelyi

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Noha Keszthelyi Vivien idén tartalékként vesz részt a W Series-ben, a női formulabajnokságban, már több alkalommal is rajthoz állhatott. Sőt, pontszerző is volt, amivel ismét felhívta magára a figyelmet. És ez jelenleg sincs másképp a Norisringen, ahol újra ott lehet az indulók között a rajtrácson, miután a három pilóta közül ő volt a leggyorsabb.

A W Series hivatalosan jelenleg csak két tartalékversenyzővel rendelkezik. Keszthelyi az egyik, míg Sarah Bovy a másik, de a széria fenntartja magának a jogot arra, hogy a pilótákat a teljesítményüktől függően cserélgesse. Ez a Norisringen is így van, ahol Keszthelyi Bovy mellett Megan Gilkesszel csapott össze az indulás jogáért.

A W Series versenyigazgatója, Dave Ryan azt mondta, az a versenyző kapja meg az indulás jogát a három pilótanő közül, aki a leggyorsabb időt rakja össze a második szabadedzésen. Gilkes az első versenyen Hockenheimben kiesett, és az eddigi legjobb eredménye egy 14. hely volt, amit Zolderben ért el.

Vivien Keszthelyi

Vivien Keszthelyi

Fotó készítője: Sam Bloxham / LAT Images

Keszthelyi, aki Zolderban és Misanóban is a sérült Emma Kimilainent helyettesítette, végül a 7. leggyorsabb kört rakta össze az edzésnapon, ami csak alig 0.2 másodperccel volt gyorsabb, mint Gilkes köre, míg Bovy 11. lett. A leggyorsabb idő megadta Vivien számára az indulás jogát. A magyar pilótanő elmondta, hármójuk között ez olyan, mint egy mini-bajnokság, miközben megpróbálta mindezt lazára venni, és semmi plusz nyomást helyezni magára. „Nagyon közeliek az idők, mindenki 51-es köröket ment, így tényleg nagyon szoros. Nagyon szerencsés voltam, és végén az én nevem volt előrébb.”

„Nagyon nyugodtan próbáltam ezt kezelni, még akkor is, ha nagy volt a kockázat. Remekül éreztem magam az autóban, így nagyon örülök ennek.” - nyilatkozta Vivien, akiről egyelőre nem tudni, hogy Assenben és az évadzáró Brands Hatchben rajthoz fog-e állni. A német időmérő és futam is ma kerül megrendezésre. A kvalifikáció reggel 8 óra 50 perckor lesz, míg a verseny 16 óra 10 perckor.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sophia Försch ismét beleszállt a W Seriesbe
Következő cikk Keszthelyi Vivien 17. lett a W Series időmérőjén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország