Leclerc nagy napja a Ferrarinál: először pattant a 2019-es F1-es gép volánja mögé

Sebastian Vettel új csapattársa nemrég ismét Maranellóban járt egy nagyon fontos esemény miatt a 2019-es Ferrari kapcsán.

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Ferrari

A Haas F1 Team volt az első, mely bemutatta az idei évre tervezett autóját. A gépet, amit Kevin Magnussen és Romain Grosjean fog vezetni, egyelőre csak virtuális körülmények között láthattuk.

Még több F1 hír:

A következő hét rendkívül sűrű lesz, mert sorra mutatkoznak majd be az új F1-es autók, köztük a Ferrarival is. Egyelőre nem tudni, hogy milyen nevet kap az aktuális „ágaskodó paripa”, de az már szinte biztos, hogy a festés más árnyalatú lesz.

Maranellóban is javában zajlik a munka, ahol legutóbb Charles Leclercnek volt jelenése. A fiatal monacói, aki Kimi Räikkönen helyét vette át a Ferrarinál, üléspróbán járt, hogy tökéletesítsék a pozícióját a gépben a téli tesztekre, amik idén is Barcelonában kerülnek megrendezésre.

Az ilyen látogatások alkalmával a versenyzők az üléspróba mellett egy intenzív egyeztetésen vesznek részt a csapattal, valamint természetesen szimulátoros munkát is végeznek. Ehhez a Ferrarinak már négy külön pilótája is van, köztük Brendon Hartley-val és Pascal Wehrlein-nal.

A hivatalos tájékoztatás szerint Leclerc számára ez volt az első alkalom, amikor a 2019-es autó volánja mögé pattanhatott. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a gép már az összeszerelési fázisban tarthat. Az esemény részeként Leclerc találkozott Mattia Binotto technikai-és csapatfőnökkel. Érdekesség, hogy Leclerc lesz az első olyan versenyző, aki monacóiként a Ferrarinak versenyezhet.

Az új Ferrari bemutatója február 15-én, pénteken lesz 10 óra 45 perckor, amit a csapat a hivatalos honlapján élőben fog közvetíteni.

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

2

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így nézhetne ki a Mercedes 2019-es F1-es festése a teljes autón
Következő cikk Havas gokartozással hangol az új szezonra Verstappen és Gasly

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország