Keszthelyi Vivien sokáig 4. volt az őrült versenyen, de megpördült: Gilkes 0.003 másodperccel nyert

A magyar versenyzőnő számára nagyon jól kezdődött a hétvégi második futam Assenben, ám az végül rémálommá vált számára. Vivien sokáig őrizte a 4. helyét, de a jobb eredménynek egy megpördülés vetett véget.

Vivien Keszthelyi

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

A W Series történetének első fordított rajtrácsos futamát Gilkes várhatta az élről Bovy és Holbrook előtt, míg Keszthelyi negyedikként vághatott neki a távnak, közvetlen Schiff előtt. A TOP-10-ben még Hawkey, Hawkins, Cook, Rdest és Wood voltak ott. Az eredményesebb pilóták közül Chadwick például csak a 20. volt Visser, Garcia és Powell mögött, így érdekes volt látni, hogy a bajnokság legjobbjai mire képesek a mezőny végéről indulván.

A rajt ezúttal igen sima volt, a versenyzők nem ütköztek össze egymással, miközben Cook az idény legnagyobb startját mutatta be, amivel rögtön a harmadik helyen találta magát Gilkes és Bovy mögött. Keszthelyi pedig maradt a negyedik helyen, de a magyar pilótanőnek főként hátrafelé kellett tekintenie.

Keszthelyi az egyik főszereplője volt az eseményeknek. A magyar versenyzőnő hősiesen próbálta védeni a 4. helyét, ám érkezett Powell, aki egy rendkívül agresszív manőver végén megelőzte a honfitársunkat. A két autó még össze is ért egymással. Nem sokkal később Vivien számára jött az igazi dráma, amikor túl szélesre vette a kerékvetőn, és a hátul kitörő versenygépet már nem tudta megfogni, amivel visszaesett a mezőny legvégére.

Shea Holbrook

Shea Holbrook

Fotó készítője: Andrew Hone / LAT Images

Az őrült, rendkívül látványos és izgalmas futamot végül Gilkes húzta be Powell előtt, aki egészen parádés módon zárkózott fel, és rendkívül kevés kellett volna neki ahhoz, hogy övé legyen az első hely. A kanadai és a brit egymás mellett hajtottak át a célvonalon, de Gilkes, ha centikkel is, előrébb volt. Kettejük között a differencia 0.003 másodperc volt. Harmadikként Cookot intették le, akit Kimilainen, Hawkins, Pepper, Schiff, Chadwick, Piria és Moore követett.

Fontos megjegyezni, hogy ezért a versenyért nem jártak bajnoki pontok, csak egy teszt volt a jövőre nézvén, hogy magának a rendszernek milyen hatásai lehetnek a show-ra. Tekintve azt, amit vasárnap délelőtt láthattunk Assenben, egy igen működőképes modellről van szó, mivel egyetlen egy olyan kört sem láthattunk, amikor a pilótanők ne feszültek volna egymásnak, mely fantasztikus csatákat generált.

Rengeteg kép Assenből

Vivien Keszthelyi
Vivien Keszthelyi
Vicky Piria
Vicky Piria
Vicky Piria
Vicky Piria
Tasmin Pepper
Tasmin Pepper
Tasmin Pepper
Tasmin Pepper
Start action, Tasmin Pepper and Miki Koyama chrashing
Start action
Shea Holbrook
Shea Holbrook
Shea Holbrook
Shea Holbrook
Shea Holbrook
Sarah Moore
Sarah Moore
Sarah Moore
Sarah Moore
Sarah Moore
Sarah Moore
Sarah Moore
Sarah Moore
Sarah Bovy
Sarah Bovy
Sarah Bovy
Sabre Cook
Sabre Cook
Sabre Cook
Sabre Cook
Sabre Cook
Race winner Emma Kimilainen with Alice Powell
Race winner Emma Kimilainen
Race winner Emma Kimilainen
Race winner Emma Kimilainen
Race winner Emma Kimilainen
Podium: Race winner Emma Kimilainen, second place Alice Powell, third place Jamie Chadwick
Podium: Race winner Emma Kimilainen, second place Alice Powell, third place Jamie Chadwick
Podium: Race winner Emma Kimilainen, second place Alice Powell, third place Jamie Chadwick
Podium: Race winner Emma Kimilainen, second place Alice Powell, third place Jamie Chadwick
Podium: Race winner Emma Kimilainen, second place Alice Powell
Podium: Race winner Emma Kimilainen
Podium: Race winner Emma Kimilainen
Podium: Race winner Emma Kimilainen
Podium: Race winner Emma Kimilainen
Podium: Race winner Emma Kimilainen
Podium: Jamie Chadwick
Podium: Jamie Chadwick
Podium: Alice Powell with René Rast, Audi Sport Team Rosberg
Naomi Schiff
Naomi Schiff
Naomi Schiff
Naomi Schiff
Naomi Schiff
Naomi Schiff
Naomi Schiff
Miki Koyama
Miki Koyama
Miki Koyama
Miki Koyama
Miki Koyama
Miki Koyama
Miki Koyama
Miki Koyama
Miki Koyama
Megan Gilkes
Megan Gilkes
Megan Gilkes
Megan Gilkes
Megan Gilkes
Marta Garcia, Sabre Cook
Marta Garcia
Marta Garcia
Marta Garcia
Marta Garcia
Marta Garcia
Marta Garcia
Marta Garcia
Jessica Hawkins
Jessica Hawkins
Jessica Hawkins
Jessica Hawkins
Jessica Hawkins
Jessica Hawkins
Jessica Hawkins
Jessica Hawkins
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Gosia Rdest
Gosia Rdest
Gosia Rdest
Gosia Rdest
Gosia Rdest
Gosia Rdest
Gosia Rdest
Gosia Rdest
Gosia Rdest
Gosia Rdest
Gosia Rdest
Fabienne Wohlwend
Fabienne Wohlwend
Fabienne Wohlwend
Esmee Hawkey
Esmee Hawkey
Esmee Hawkey
Esmee Hawkey
Esmee Hawkey
Emma Kimilainen with Catherine Bond Muir, CEO
Emma Kimilainen with Catherine Bond Muir, CEO
Emma Kimilainen
Emma Kimilainen
Emma Kimilainen
Emma Kimilainen
Emma Kimilainen
Emma Kimilainen
Emma Kimilainen
Emma Kimilainen
Emma Kimilainen
Emma Kimilainen
Emma Kimilainen
Crash of Tasmin Pepper, Miki Koyama
Catherine Bond Muir, W Series CEO, Vicky Piria
Catherine Bond Muir, CEO
Caitlin Wood
Caitlin Wood
Caitlin Wood
Caitlin Wood
Caitlin Wood
Caitlin Wood
Beitske Visser, Sarah Bovy
Beitske Visser
Beitske Visser
Beitske Visser
Beitske Visser
Beitske Visser
Beitske Visser
Beitske Visser
Beitske Visser
Beitske Visser
Beitske Visser
Beitske Visser
Beitske Visser
Beitske Visser
Beitske Visser
Beitske Visser
Beitske Visser
Beitske Visser
Beitske Visser
Beitske Visser
Beitske Visser
Beitske Visser
Beitske Visser
Alice Powell, Sarah Moore, Shea Holbrook
Alice Powell
Alice Powell
Alice Powell
Alice Powell
Alice Powell
Alice Powell
Alice Powell
Alice Powell
Alice Powell
Alice Powell
Alice Powell
Podium: race winner Michael Schumacher, Ferrari
Screenshot 'F1 2019'
Emma Kimilainen
181

A W Series-ben már csak egy versenyhétvége maradt hátra. A finálénak Brands Hatch ad otthont augusztus 11-én. Chadwick 98 pontot birtokol az élen a 85 pontos Visser előtt, míg a harmadik helyen Garcia neve mellett már csak 62 egység szerepel, de a spanyol matematikailag sem lehet bajnok, így a cím a brit és a holland között fog eldőlni.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Chadwick támogatná, hogy a W Series a Forma-1 betétfutama legyen
Következő cikk A pezsgő ízét köszönheti győzelmének a W Series legfiatalabb versenyzője

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország