Hivatalos: női versenyzőt igazolt a Williams

A Williams F1 Team hivatalosan is bejelentette Jamie Chadwick szerződtetését, aki a W Series női formulasorozat egyik legnagyobb favoritja.

Jamie Chadwick joins Williams Racing Driver Academy development driver

Williams

Jamie Chadwicket nagy tehetségnek tartják, aki még mindig csak 21 esztendős, de van pár szép eredménye. Legutóbb az MRF Challenge sorozatot nyerte meg, de a BRDC Brit Formula 3-ból is van győzelme, míg 2015-ben a brit GT4-ben szerzett bajnoki címet.

Még több F1 hír:

Jamie jelenleg minden erejével arra koncentrál, hogy megnyerje az idén indult W Series bajnokságot, ahol két futam után az első helyet foglalja el. A Williams most bejelentette, hogy leszerződtették a női pilótát, aki fejlesztői versenyző lesz a csapatnál. A munkája részeként szimulátorozni fog, amiben szintén erős, valamint 3 európai versenyen is ott lesz a csapattal, beleértve a Brit Nagydíjat.

A Williams a hivatalos tájékoztatás szerint Chadwick emellett számos médiaeseményen és marketingtevékenységben fog részt venni a csapattal, valamint csatlakozik Nicholas Latifihez, a gárda tartalékjához a versenyzői akadémiájuk részeként.

Claire Williams, a Williams helyettes főnöke nagyon örül, hogy Chadwick csatlakozik hozzájuk. És ezzel támogatni is tudják a pilótanő karrierjét, aki később szintet léphet.

„Rendkívül fontos a nők népszerűsítése a motorsportban, és a női vezetői modell részeként a versenyzői akadémia részéről remélhetőleg ezzel inspirálni fogja a lányokat, hogy fiatalkorukban versenyezzenek. Bízunk benne, hogy megmutathatjuk a motorsport befogadóképességét és azt az izgalmat, amit ez adhat versenyzői, vagy akár mérnöki oldalon. Jamie egy nagyszerű tehetség, és már várom a közös munkát vele.”

Jamie Chadwick leads Alice Powell
Jamie Chadwick celebrates on the podium
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Beitske Visser celebrates on the podium after winning the race with Jamie Chadwick and Alice Powell
Beitske Visser and Jamie Chadwick lead at the start of the race
Beitske Visser  celebrates on the podium after winning the race with Jamie Chadwick and Alice Powell
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick, Alice Powell and Marta Garcia in the press conference
Jamie Chadwick sprays the champagne on the podium
Jamie Chadwick leads at the start of the race
Jamie Chadwick leads at the start of the race
Jamie Chadwick leads at the start of the race
Jamie Chadwick leads at the start of the race
Jamie Chadwick leads at the start of the race
Jamie Chadwick celebrates on the podium with Alice Powell and Marta Garcia
Jamie Chadwick celebrates on the podium with Alice Powell and Marta Garcia
Jamie Chadwick celebrates in Parc Ferme after winning the race
Jamie Chadwick celebrates after winning the race
Jamie Chadwick and Emma Kimilainen
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Jamie Chadwick
Alice Powell, Jamie Chadwick, and Marta Garcia, on the podium
Alice Powell, Jamie Chadwick, and Marta Garcia, on the podium
Alice Powell, Jamie Chadwick, and Marta Garcia, on the podium
Alice Powell, Jamie Chadwick, and Marta Garcia, on the podium
Alice Powell, Jamie Chadwick, and Marta Garcia, on the podium
Alice Powell, Jamie Chadwick, and Marta Garcia, in the press conference
Alice Powell and Jamie Chadwick in the press conference
Alice Powell and Jamie Chadwick in the press conference
49

Chadwick szintén boldog, és bízik benne, hogy hozzá tud járulni a Williams munkájához. Erre szükségük is lesz, mert továbbra is nagyon mélyen vannak, és a pletykák szerint hamarosan Robert Kubica is leváltásra kerülhet.

„Fantasztikus lehetőséget jelent számomra az, hogy egy ilyen szimulátorral tesztelhetek. Ez nekem is segíteni fog a fejlődésemben. Várom már a gyárban eltöltött időt, és azt, hogy elmerüljek a munkában a csapattal, segítsek bárhol is. A versenyzői akadémia pedig egy csodálatos platform, és izgatott vagyok, hogy ennek a részese lehetek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Új képek a W Series hétvégéjéről: Keszthelyi Vivien is a pályán!
Következő cikk Vogel Adrienn dobogós helyezése a Red Bull Ringen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország