Hivatalos: Eltörölték a W Series 2020-as szezonját

A W Series szervezői rövid közleményben tudatták a sajtóval, hogy a 2020-as szezont teljesen eltörlik. A női formulaautós bajnokságnak a múlt hétvégén kellett volna elkezdődnie Szentpétervárban.

Vivien Keszthelyi

Fotót készítette: Alexander Trienitz

A W Seriesnek mindössze második szezonja kezdődött volna el 2020-ban, azonban a koronavírus-járvány miatt a bajnokság szervezői bajnokság teljes eltörlése mellett döntöttek.

Ugyanakkor ezzel egy időben azt is bejelentették, hogy a 2021-es szezonban már kétszer is a W Series lesz a Forma-1 hivatalos betétfutama, a Mexikói, és az Egyesült Államok Nagydíjon is.

Catherine Bond Muir, a W Series vezérigazgatója azt nyilatkozta:

„A W Series fantasztikusan sikeres bemutatkozó 2019-es szezonja után nehéz szívvel hoztuk meg a döntésünket, hogy 2021-ig nem fogunk versenyeket rendezni.”

„Ugyanakkor idén annak jegyében, hogy továbbra is elkötelezettek vagyunk a pilótáink, és a rajongóink felé, elindítjuk az új W Series Esports League-t, ami június 11-én indul.

Még több F1 hír:

„A fantasztikus menedzsment csapatunk, köztük a 13-szoros F1-es futamgyőztes pilóta David Coulthard, és versenyrendező Dave Ryan a továbbiakban is tanácsokat, és segítséget fognak nyújtani a pilótáinknak.”

Ross Brawn, a Forma-1 sportszakmai igazgatója így nyilatkozott:

„A W Series-nek hatalmas hatása volt a motorsport világára, és izgatottak voltunk, hogy idén a mi versenynaptárunkhoz csatlakoztak. Nagy csalódás, hogy a COVID-19 miatti nehézségekben nem valósulhatnak majd meg a versenyeik, de már várjuk, hogy 2021-ben izgalmas versenyzéssel térjen vissza a W Series.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marta García: Egy nap lehetnek nők is a Forma-1-ben
Következő cikk Girls on Track: Tehetségkutató programot indít az FIA a Ferrarival közösen, női pilótáknak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország