Formula E-autóban bizonyíthat a W Series esélyese

Alice Powell tavaly négyszer állhatott dobogón a W Series első szezonjában, idén pedig már a Formula E-ben tesztelhet, és persze idén is rajthoz áll a női sorozatban.

Podium: Race winner Alice Powell

A brit autóversenyzőnő 2019-ben harmadik lett a W Series-ben, amelynek szezonzáróját megnyerte. A női sorozat legjobbjaihoz hasonlóan Alice Powell számára is kapukat nyitott meg a W Series, és már tavaly további lehetőségeket kapott.

Powell a Jaguar I-Pace eTrophy résztvevőjeként már tavaly kipróbálhatta magát egy elektromos autóban, és három futam után nem is áll rosszul, két dobogóval az összetettben a harmadik helyen áll a nyáron véget érő sorozatban.

A jelek szerint a Formula E égisze alatt megrendezett sorozatban Powell meggyőző teljesítménye sokaknak feltűnt, a 27 éves versenyző az Envision Virgin Racing egyik autóját tesztelheti március 1-jén Marrakeshben, egy nappal a marokkói ePrix után.

"Először is köszönöm a lehetőséget a csapatnak, hogy egy Formula E-autó tesztelésére ad lehetőséget. Ez egy elképesztő lehetőség, és már alig várom, hogy autóba ugorhassak, különösen, hogy a csapat szimulátorát már kipróbálhattam" - mondta Powell.

Még több hír:

"A D2BD nagyköveteként lehetőségem van fiatal női versenyzőket inspirálni, és ez a teszt nagy segítségemre lehet. Azt is várom, hogy a munkámmal annyi adatot gyűjtsek a csapatnak, amennyit csak lehet, hogy minél többet segítsek nekik a szezon során" - mondta Powell.

Sylvain Filippi így kommentálta Powell lehetőségét. "Nagyszerű, hogy Alice velünk lesz Marrakeshben, aki már versenyzett elektromos sorozatban, így már érti a technikai feltételeit az autónak."

"Silverstone-ban már sokat tanult nálunk az autóról és a pályáról, és csapatként már alig várjuk, hogy a pályán lássuk őt" - mondta a Virgin menedzsere, aki a teszt másik versenyzőjét még nem fedte fel.

A marrakeshi teszt mezőnyéről még amúgy sem lehet sokat tudni, egyedül a Nissan e.dams jelentette be, hogy a Jann Mardenborough, Mitsunori Takaboshi párossal készül az afrikai gyakorlásra.


A következő videós anyagban a Mexikó E-Prix hivatalos összefoglaló videóját nézhetjük meg. Egy verseny, ami egy igen furcsa végeredményt hozott. Az elektromos bajnokság tovább robog.

megosztás
hozzászólás

Az év visszatérője lett minden idők egyik legnagyobb bukásának túlélője

Calderon marad az Alfa Romeo F1-es tesztpilótája

Feliratkozás