Fordított rajtrács a W Seriesben?

A W Series egy kísérleti futamot fog rendezni, fordított rajtráccsal, ami később akár bevezetésre is kerülhet, ha több verseny lesz a bajnokságban. Egy izgalmas kezdeményezés, ami akár működhet is.

Podium: Jamie Chadwick

Fotót készítette: Alexander Trienitz

A W Series idén indult útjára, ami egy olyan bajnokság, melynek résztvevői kizárólag nők. Keszthelyi Vivien is tagja ennek a sorozatnak, aki legutóbb arról beszélt, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie 2019-ben. A magyar pilótanő azonban nem adja fel, és keményen küzd.

A sorozat nemrég megerősítette, hogy tesztjelleggel az asseni versenyhétvégén egy fordított rajtrácsos futamot szeretnének megrendezni, amiért azonban nem járna világbajnoki pont. A menetrend új kiegészítése jelenleg az FIA jóváhagyása alá esik, és hamarosan további részletek várhatóak ezzel kapcsolatban.

Maga az extra verseny rajtrácsa a normál futam végeredménye alapján kerülne kialakításra. Mindez azt jelentheti, hogy a jövőben nemcsak egy, hanem legalább két versenyt rendeznének meg a hétvégéken, ami még több figyelmet és izgalmat eredményezhetne. Ezzel együtt a női versenyzők is sokkal nagyobb tapasztalatra tehetnének szert, hiszen a naptár így sem túl hosszú.

A bajnokság következő futama Németországban lesz, majd utána következik ez a bizonyos asseni hétvége, és az évadzáró Angliában. Jelenleg Chadwick vezet 68 ponttal az 55 pontos Visser előtt, míg a harmadik helyen Garcíának már csak 35 egysége van. Keszthelyi, aki a három futamból kettőn állhatott rajthoz, 1 pontos a 14. helyen, mivel Belgiumban, élete első W Series futamán kiesett.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Keszthelyi Vivien őszinte vallomása: „Ez életem eddigi legkeményebb szezonja”
Következő cikk Sophia Försch ismét beleszállt a W Seriesbe

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország