Ricciardo és Hülkenberg is különleges festésű sisakkal készül a Kínai Nagydíjra

Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg, a Renault két versenyzője a közösségi oldalaikon leplezték le különleges festésű sisakjaikat, amelyben az 1000. F1-es nagydíjon fognak versenyezni.

Daniel Ricciardo, Renault Sport F1 Team, Nico Hulkenberg, Renault Sport F1 Team

Fotót készítette: motosport.com

Nem indult túl jól a Renault szezonja, hiszen egyik versenyzőjük, Daniel Ricciardo még egyik futamon sem tudott célba érni, míg Nico Hülkenberg ugyan már szerzett 6 pontot, de Bahreinben neki is fel kellett adnia a versenyt, így a francia istálló 2 futam után a hetedik helyen áll a konstruktőri pontversenyben.

A hétvégén viszont sor kerül a Kínai Nagydíjra, ahol javíthat helyezésén a Renault. A hétvégi nem csak egy „mezei” F1-es futam lesz, hiszen ez lesz az 1000. nagydíj a Forma-1 történetében, így több versenyző is úgy döntött, hogy különleges sisakfestéssel készül a versenyre – többek között Romain Grosjean és George Russell is, hozzájuk csatlakozott a két renault-s, Hülkenberg és Ricciardo.

Még több F1 hír:

A német az „old school” hangulatot szerette volna visszahozni sisakjával, amellyel az 50-es évek előtt tiszteleg, a bukó pedig Renault-pilóta lévén sárga és fekete festést kapott.

Helmet of Nico Hulkenberg, Renault F1 Team
Helmet of Nico Hulkenberg, Renault F1 Team
Helmet of Nico Hulkenberg, Renault F1 Team
Helmet of Nico Hulkenberg, Renault F1 Team
Helmet of Nico Hulkenberg, Renault F1 Team
Helmet of Nico Hulkenberg, Renault F1 Team
6

Ricciardo is a retro irányba ment el, a hétszeres futamgyőztes sisakja rendkívül puritán, a szürke szín dominál, a régi időket idézve semmi látványosabb elem nincs rajta, amit az ausztráltól egyébként megszokhattunk, csak fekete színnel felkerült rá a neve és a rajtszáma.

Helmet of Daniel Ricciardo, Renault F1 Team
Helmet of Daniel Ricciardo, Renault F1 Team
Helmet of Daniel Ricciardo, Renault F1 Team
Helmet of Daniel Ricciardo, Renault F1 Team
Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, Guanyu Zhou
Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, poses with his helmet
Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, shows his helmet to Cyril Abiteboul, Managing Director, Renault F1 Team and Guanyu Zhou
Daniel Ricciardo, Renault F1 Team with his helmet
Daniel Ricciardo, Renault F1 Team with his helmet
9

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Susie Wolff szerint a Formula E sosem fogja lecserélni a Forma-1-et
Következő cikk Egy ilyen F1-es plakát otthonra a faladra?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország