Így fest a montreali pálya hóval borítva

Miután megnézhettük a havas monzai és mogyoródi pályát, a montreali aszfaltcsíkról is megnézhetünk egy rendkívül látványos képet, ahol szintén a fehér szín dominál.

Red and white colours of Canada abound in the grandstands around the Turn 10 hairpin

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Egyre közelebb vagyunk a 2019-es forma-1-es szezonjának a kezdetéhez, ezt pedig remekül támasztja alá, hogy a Haas már holnap leleplezi az autója idei festését, majd nem sokkal később következik a többi istálló is az új autójával, festésével.

A barcelonai szezon előtti teszt pedig február 18-án veszi kezdetét, ahol már a többé-kevésbé kész járgányokkal fogják gyűjteni a kilométereket a versenyzők. A csapatok dolga nem könnyű, hiszen az első és hátsó szárnyak is komoly változtatáson esnek át a 2018-as szezonról a 2019-es esztendőre, illetve a bargeboard és a fékhűtőnyílás területén is érvénybe lépnek szabályváltoztatások.

További híreink:

Eközben az időjárás még nem áll készen az új szezonra, időről időre előkerülnek aktuális képek olyan versenypályákról, amelyeket hó borít. Ezúttal az F1 töltött fel egy képet az Instagramra, ami a fehér színben pompázó montreali aszfaltcsíkot ábrázolja.

A Kanadai Nagydíjnak helyet adó versenypályát egy torontói járatról fotózták le. Bár csak júniusban fog Montrealba látogatni a Forma-1 mezőnye, az ország addig sem marad mentes a sporttól, hiszen a Racing Point Kanadában fogja leleplezni a 2019-es autóját.

 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen számára túl veszélyes az, amiket Hamilton csinál
Következő cikk Így nézhetne ki a Mercedes 2019-es F1-es festése a teljes autón

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország