Eldőlt, kik indulnak a W Seriesben – Keszthelyi a tartalékosok között

Véget ért a W Series spanyolországi válogatója, melyből négy napot versenypályán töltött a 28 továbbjutó, de csak 18-an alkotják a végleges mezőnyt az első szezonban. Keszthelyi Vivien számára a négy tartalékos között jutott hely.

Vivien Keszthelyi

W Series

Szerda reggelre már megszületett az első döntés, és a sorozat versenyigazgatója, Dace Ryan kiválasztott 12 főt, akik bejutottak az állandó mezőnybe. Ezt követően maradt még némi idő arra, hogy kiválasszák a maradék hat főt, akik a 4.2 km hosszú Circuito de Almerián győzhették meg Ryant arról, mennyire jól boldogulnak a sorozatban használt Tatuus F-318 F3-as kocsi terelgetésével. Az utolsó próbát követően Ryan döntött a fennmaradó hat hellyel kapcsolatban, a hírt pedig David Coulthard közölte a versenyzőkkel.

A kocsikat most visszaszállítják a Hitech GP központjába Silverstone-ba, ahol felkészítik őket a Lausitzringen tartandó tesztre, ami április 14-16. között esedékes.

Ryan elmondta, a válogatás és annak folyamata „kemény volt pár nő számára, de azok, akik továbbjutottak, tényleg jól dolgoztak az elmúlt négy napban Almeriában”. „Ezzel véget ér egy rész, és megkezdődik egy másik. Mindenki nagyon boldog, habár pár hölgy nyilvánvalóan csalódott, de sajnos ez már csak így megy – egyszerűen próbálkozniuk kell a továbbiakban is.”

Keszthelyi Vivien: „Nagyon boldog vagyok, hiszen nagyon kevés időm volt, hogy felkészüljek. Nehéz két hónapon vagyok túl, az eddigi  rendelkezésre álló rendkívül rövid idő alatt végig az a cél állt a szemem előtt, hogy minél több tapasztalatot szerezhessek a formula-3 kategóriában, ez pedig továbbra is folytatódhat. Gratulálok az összes versenyzőnek, aki részt vett az egy héten keresztül tartó válogatón. Minden szempontból értékeltek minket reggeltől estig, ami nagy kihívást jelentett, de a fáradtság ellenére most hatalmas az öröm."

Végül 18 versenyző jutott be a mezőnybe – 13 országot képviselve

Jamie Chadwick, Anglia
Sabre Cook, USA
Marta Garcia, Spanyolország
Megan Gilkes, Kanada
Esmee Hawkey, Anglia
Jessica Hawkins, Anglia
Shea Holbrook, USA
Emma Kimilainen, Finnország
Miki Koyama, Japán
Sarah Moore, Anglia
Tasmin Pepper, Dél-Afrika
Vicky Piria, Olaszország
Alice Powell, Anglia
Gosia Rdest, Lengyelország
Naomi Schiff, Belgium
Beitske Visser, Hollandia
Fabienne Wohlwend, Liechtenstein
Caitlin Wood, Ausztrália

Tartalékversenyzők:

Sarah Bovy, Belgium

Vivien Keszthelyi, Magyarország

Stephane Kox, Hollandia

Francesca Linossi, Olaszország

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Női felállás indul a le mans-i 24 órás versenyen
Következő cikk Hamilton egészen laza megjelenése Bahreinben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország