Egy kép, ami mindent elmond Leclerc elképesztő higgadtságáról

Charles Leclerc már-már az „új Jégember”, aki egészen másképpen kezeli a nyomást a társaihoz képest.

Charles Leclerc, Ferrari on the grid

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Ferrari elhunyt elnöke nem véletlenül dönthetett úgy, hogy Kimi Räikkönen nem kaphat új szerződést Maranellóban, és helyette a fiatal monacói lesz Sebastian Vettel csapattársa, akinek súlyos problémái lehetnek ezzel.

Még több F1 hír:

Leclerc a fiatalkora ellenére egyrészt nagyon magas szintet képvisel a volán mögött, másrészt fejben rendkívül rendben van, és olyan koncentrált, mintha csak 20 éve versenyezne a Forma-1-ben, noha ez még mindig csak a második szezonja a legnagyobb kategóriában.

Charles Bahreinben drámai pillanatokat élt meg, mivel szombaton egy szenzációs körrel megszerezte a pole-t, addig vasárnap a domináns teljesítménye ellenére a motorproblémái miatt be kellett érnie a dobogó harmadik fokával.

 

A paddockban mindenkit lenyűgöz a Ferrari versenyzőjének higgadtsága, összeszedettsége, amit az alábbi képpel tökéletesen lehet jellemezni. A legendás csapat pilótái tradicionális módon nem adnak interjúkat a rajtrácson, de Leclerc nem állt be a sorba.

A kép pár perccel a start előtt készült. Leclerc nyugodtan üldögélt az autója mellett, miközben interjút adott a hatalmas médiaérdeklődés gyűrűjében. És mindezt ilyen fiatalon, valamint a pole-ból várakozván…

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Képeken Alonso visszatérése az F1-es McLarennel
Következő cikk Sainz kiakadása Verstappenre Bahreinben: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország