Chadwick legstresszesebb félórája vezetett a diadalhoz

Jamie Chadwick nyerte a W Series első évadát, miután a szezonzáró Brands Hatch-i futamon negyedikként célba érve bebiztosította a végső győzelmét. Elmondása szerint élete legnehezebb 30 perce volt a vasárnapi verseny.

Jamie Chadwick at the drivers autograph session

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

Jamie Chadwick az első W Series-idényben két futamgyőzelmet aratott, az első öt futamon mindig a dobogón állhatott, vasárnap pedig elég volt, hogy a legnagyobb riválisa, Beitske Visser mögött végzett, negyedikként elég pontot gyűjtött ahhoz, hogy bebiztosítsa első helyét a végelszámolásnál.

A brit pilóta a pole-ból indult a szezonzárón, de nagy csatában kénytelen volt átadni helyét előbb Alice Powellnek, majd Emma Kimilainen is megelőzte. A biztonsági autós szakasz után ugyan Visser is megelőzte, de a negyedik hellyel így is elég pontot gyűjtött a végső győzelemhez. Azonban szerinte nem volt ez ilyen egyszerű.

 

"Még mindig a versenyen gondolkodom, mert szörnyű volt. Alice talán egy kicsit gyorsabb volt nálam, és talán olyan érzése volt, hogy semmi vesztenivalója. Belül előzött a Paddocknál, és ez sok időbe került nekem, Emma is megelőzött. Volt egy kis kerék a kerék ellen, de tudtam, hogy ez nem az én csatám, és el is vesztettem utána a ritmust. Éreztem a hátamban Beitskét, és aztán hibáztam is, nyitva maradt a kapu" - mesélte a részleteket a végső győztes.

"Ahogy ez a verseny alakult, az a legnehezebb 30 perc volt az életemben, és még soha nem tapasztaltam meg ilyen nyomást, hogy mikor a bajnokság a cél, mégis belül a versenyt akarod megnyerni. Még mindig ki vagyok kicsit akadva, nem akarok olyan tipikus versenyző lenni, aki sosem elégedett, de szerettem volna stílusosan nyerni" - vallotta be a W Series első győztese.

Az idei volt a W Series első szezonja, és az első benyomások jók a csak nőknek rendezett viadalokról. Az első idény hat hivatalos, és egy bemutató jellegű versenyből állt, Hockenheim, Zolder, Misano, Nürnberg és Assen után a Brands hatch-i pályán dőlt el a bajnoki cím sorsa, míg az asseni második futamon nem osztottak ugyan pontokat, ám könnyen lehet, hogy a 201-es év legszorosabb befutóját hozta, a kanadai Megan Gilkes elképesztő izgalmas viadal végén három ezredmásodperccel Powell előtt ért célba.

Az első szezonban a mezőny része volt Keszthelyi Vivien is, aki egy sérülés miatt ugrott be a sorozatba, és a misanói 10. helyezésével pontot is szerzett, és a 17. helyen zárt. A hírek szerint a 20 fős idei mezőnyből csak az első 12. helyezettnek lesz biztosan ülése jövőre is, a többiek viszont az ideihez hasonló selejtezőn még kivívhatják részvételüket a W Series következő idényében.


A háttérben nagyon sok a pletyka, és vannak, akik már jövőre betennék Mick Schumachert a Forma-1-ben az Alfa Romeóhoz, valamint Fernando Alonsót a Red Bullhoz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Powell nyerte a szezon utolsó futamát, de Chadwick lett a W Series első bajnoka
Következő cikk Keszthelyi Vivien bizonyította, a magyar nőknek is van helyük a világ elitjében

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország