Chadwick és Powell is küzdött a váltóval a W Series szezonnyitóján

Az első két helyen végző Jamie Chadwick és Alice Powell is panaszkodott a váltóra a hockenheimi futamot követő sajtótájékoztatón. A verseny a W Series történelmének első versenye volt, Chadwicken és Powellen kívül Marta Garcia állhatott fel a dobogóra.

Jamie Chadwick celebrates on the podium with Alice Powell and Marta Garcia

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

A W Series történetének első versenyén Jamie Chadwick tudott diadalmaskodni, mellette pedig még Alice Powell és Marta Garcia állhatott fel a dobogóra. Chadwick a futamot követően a rádión azt mondta, hogy problémái voltak a váltójával, majd ezt a futam utáni sajtótájékoztatón is megerősítette.

„Néha, amikor blokkol a hátsó gumi, nagyon nehéz lefelé váltani, ekkor pedig nem lép működésbe a motorfék, szóval, amikor bemész a kanyarba, erősebben kell fékezned, emiatt pedig az első kerekek is blokkolnak.”

További híreink:

Alice Powell hozzátette, ő is hasonló problémákkal szembesült, azonban nem gondolja, hogy ez egy általános probléma lenne. Powell dolgát külön megnehezítette, hogy Garcia támadta őt a második hely reményében.

„Láttam, hogy Marta Garcia közeledik hátulról, nagyon erős volt a 6-os és a 8-as kanyarban, ahol én leginkább szenvedtem a váltóval. Viszont nem gondolom, hogy ez a probléma általános lenne. Lehet, hogy ez az esős beállítások miatt volt.” – nyilatkozta Powell, aki korábban a GP3-ban is megfordult.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A W Series is csatlakozhat a Forma-1 programjához?
Következő cikk Megjött az étvágy! Chadwick szerint az F1 sem elérhetetlen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország