Chadwick akar lenni, aki bizonyítja a nők versenyképességét az F1-ben

A W Series bajnoka nagyon komoly terveket dédelget, és abban bízik, hogy ő lehet az a női versenyző, aki évtizedek után ismét bizonyíthat az F1-ben.

Jamie Chadwick

Alexander Trienitz

Jamie Chadwick uralta a W Series első szezonját tavaly, és végül a női sorozat első bajnoka lett. A brit versenyzőnő már tavaly több lehetőséget kapott az előrelépésre, többek között a Forma-1-ből is.

Chadwick lett a Williams F1-es fejlesztői pilótája, sőt, a szerződését meg is hosszabbították, emellett pedig a Formula 3-ban is bizonyíthat. Sőt, a hétvégén Chadwick meg is szerezte első győzelmét, amit aztán elvettek tőle, mert bebizonyosodott, hogy kiugrott a rajtnál.

A címvédő ugyanakkor idén még rajthoz áll a W Seriesben is, ahol idén már szuperlicenc pontokat is osztanak. A W Series létrehozása mögött egyértelműen a női versenyzők támogatása állt, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy valaki évtizedek után ismét eljuthasson akár a Forma-1-be is. Chadwick nem tagadja, hogy mindenképpen ő szeretne lenni az úttörő.

Még több hír:

"A végső cél a Forma-1-be jutni, nincs illúzióm afelől, hogy milyen nehéz lehet" - mondta a W Series első bajnoka, aki azonban nem úgy akar bejutni, hogy csak a neme miatt választják ki.

"Még most is, amikor beleülhetek a Williamsbe, mindig magával ragad. Azt akarom, hogy kiérdemeljem a lehetőséget. Nem azért akarok bekerülni, mert én női pilóta vagyok" - mondta Chadwick.

"Azt érzem, hogy a megfelelő lehetőség, és a megfelelő támogatás mellett nemcsak én, hanem a többi női versenyző közül többen is lehetőséghez juthatnak az F1-ben. Én akarok lenni az egyik, aki ezt bizonyítja" - mondta a brit.

"De még mindig vannak, akik úgy néznek rám, hogy 'jól van, jól van, jó vagy, de csak a lányok között'. Ezt én extra motivációnak tekintem. Őszintén hiszem, hogy ez a cél elérhető, ha nem is nekem, de valamelyik női versenyzőnek ott kint a pályán eljön az ideje" - tette hozzá Chadwick.


Remek drónfelvételek érkeztek Zandvoortból, kiegészülve a számítógépes grafikákkal, amik abban segítenek, hogy átlássuk az új vonalvezetést, benne a döntött kanyarral is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A brit pilótanő komoly lehetőséget cserélt le a W Series kedvéért
Következő cikk Calderon arra számít, hogy maradhat az Alfa Romeónál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország