Carmen Jorda elmondta, miért hagyta ki a W Series válogatóját

Előző hétvégén, Ausztriában rendezték meg a női sorozat, a W Series első válogatóját. A korábbi F1-es tesztpilóta, Carmen Jorda elmondta, hogy miért hagyta ki a válogatót.

Carmen Jorda, Nissan e.Dams

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

A spanyol versenyzőnő, Carmen Jorda, aki korábban a Lotus és a Renault tesztpilótája volt, szerepelt a W Series 50-es listáján, ennek ellenére nem vett részt az ausztriai válogatón, így nem került be a következő körbe, ahol 28-an maradtak, köztük Keszthelyi Vivien.

Jorda Twitteren írt arról, miért döntött úgy, hogy kihagyja a W Series válogatóját.

További híreink:

„Szeretném bejelenteni, hogy nem fogok részt venni a W Series első szezonjában. Örülök, hogy az utóbbi hónapokban segíthettem a széria promótálásában, de sajnos nem tudtunk olyan megállapodást kötni, ami megfelelt volna a szponzoraim követelményeinek. A legjobbakat kívánom a W Seriesnek és a résztvevőinek! A motorsport a szenvedélyem és az életem része. Hamarosan jönnek a hírek azzal kapcsolatban, hogy mit fogok csinálni a 2019-es szezonban.”

Jorda utoljára a 2016-os Renault Sport Trophyn indult, illetve nemrég részt vett egy Formula E teszten, Szaúd-Arábiában.

A W Series következő válogatóján tehát 28-an vehetnek majd részt. A következő tesztre márciusban, Spanyolországban fog sor kerülni, ahol 4 napon keresztül, F3-as autót vezethetnek a továbbjutók. A sorozatban majd 18-an indulhatnak, a DTM betétsorozataként. A szezon május 3-án, a hockenheimi futammal fog elstartolni.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Van, aki szerint homályos, mi alapján döntöttek a W Series továbbjutóiról
Következő cikk Hamilton izmosabb, mint valaha: levegőben a rekorder

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország