Calderonnak nagy előrelépés lehet a csupa nőkből álló csapat

Az IMSA WeatherTech SportsCar Championship január 24-i Rolex 24 futamán mutatkozik majd be Tatjana Calderon, a csakis nőkből álló GEAR Racing csapat színeiben.

Tatiana Calderon, Test and Reserve Driver, Alfa Romeo Racing

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A huszonhat éves kolumbiai pilóta, aki idén a Formula 2-ben indult, Katherine Legge, Christina Nielsen és Ana Beatriz csapattársa lesz, a Grasser Racing Team által indított 19-es rajtszámú Lamborghini Huracan GT3 Evoban indulnak majd a klasszikus floridai hosszútávú versenyen.

Míg Legget és Nielsent már korábban bejelentették, mint a GEAR 2020-as főállású pilótáit, addig Beatriz Daytonara, a sebringi 12 órás futamra és a Petit Le Mansra csatlakozik majd a pároshoz.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok a GEAR Racinghez és ehhez a pilótafelálláshoz” – nyilatkozta Tatiana Calderon. „A Rolex 24 az egyik legizgalmasabb és legtöbb kihívást rejtő verseny a világon. Nagyon várom már, hogy a részese lehessek.” 

„Nagyon különleges érzés visszatérni Amerikába, oda, ahol elkezdtem a nemzetközi karrieremet (a Star Madzában, a mai Indy Pro 2000 sorozat 2010-11-es szezonjában). Alig várom, hogy életemben először áthajthassak a híres daytonai döntött kanyaron" - nyilatkozta Calderon, aki az év korábbi szakaszában mutatkozott be először utcai autós versenyen, amikor a Porsche Supercup Mexikóvárosban rendezett futamán állt rajthoz.

Még több F1 hír:

A F2 utolsó, Abu Dhabiban rendezett futama után a Motorsport.com-nak elárulta, hogy nem valószínű, hogy visszatér az F1 utánpótlás szériájába, az a célja, hogy az amerikai versenyszériákban való indulással valósítsa meg a terveit.

Az Alfa Romeo F1-es csapatának tesztpilótája január 3-5 között fogja először kipróbálni a Lamborghinit a daytonai Roar Before The 24 névre keresztelt teszten. Beatriz, a korábbi IndyCar pilóta az előző szezonban hat futamon indult a Heinricher Racing csapatában Legge és Nielsen társaságában, a legjobb eredményük Watkins Glenben egy negyedik hely volt.

„Nem is lehetnék ennél izgatottabb, mivel 2020-ra ilyen nagyszerű csapattal térhetek majd vissza az IMSA-ba” – nyilatkozta a brazil. „2019-ben már volt lehetőségem Kathrinenel és Christinaval versenyezni, elmondhatatlan élmény volt.”

„Megtisztelve érzem magam, hogy a GEAR Racing tagja lehetek és biztos vagyok benne, hogy nagyszerű eredményeket fogunk elérni. Már alig várom, hogy vezethessem a 19-es számú GRT Lamborghinit a lányokkal Roaron!”


Hollandiában nagy erőkkel zajlanak a munkálatok, hogy 2020-ra minden a helyére kerüljön. A pálya jelen állapotában használhatatlan, de ha az elkészül, az egyik legélvezetesebb kanyart tartalmazhatja.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Folyamatosan emlékeztetni kell magamat, hogy nem álmodom”
Következő cikk A Ferrari női pilótát keres

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország