Bottas és a gyönyörű felesége

A Mercedes finn versenyzője már remek hangulatban van. A feleségével közösen egy gálaesten jelent meg.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, wife Emilia Bottas

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Valtteri Bottasra eddigi karrierje legfontosabb szezonja várhat a Mercedesnél. Tavaly ugyan meghosszabbíthatta a szerződését a 2019-es idényre, miközben még opciót is kapott 2020-ra, ezt még a nagyon nagy visszaesése előtt tehette meg. Ha Toto Wolff csapatfőnök kivár, akkor lehetséges, hogy már Esteban Ocon lenne Lewis Hamilton csapattársa. Akkor a francia helyzete is teljesen eltért a jelenlegitől.

Még több F1 hír:

Wolff elmondása szerint Bottasnak nagyban növelnie kell a tétet, ha jövőre is velük akar versenyezni. Az osztrák szerint azonban a finn kellően tehetséges, gyors és tapasztalt ahhoz, hogy legyőzze Hamiltont a világbajnoki harcban. Ez 2016-ban Nico Rosbergnek sikerült is, aki sokakkal ellentétben messze nem írná le Bottast.

A Williamstől érkezett pilóta a harmadik szezonjára készülhet a Mercedesszel, és immáron teljesen pozitív hangulatban várja az előtte álló kihívásokat, amik akár a karrierjéről is dönthetnek, mert adott esetben 2020-ra az F1-es tagságát is elveszítheti.

Ezt egyelőre azonban nem tudhatjuk, azt azonban igen, hogy Bottas a korábbi nagy arcszőrzetének legnagyobb részét elvesztette. Feleségével, Emilia Bottasszal egy gálaesten jelent meg, ahol remekül mutattak egymás mellett.

Valtteri és Emilia a gálaesten

 

Emilia imád lovagolni, hóban is

 

A család nagy kedvence, Fanni

 

Amikor Valtteri arca aerodinamikailag is tökéletes

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjean 2019-es F1-es sisakja: pompás lett
Következő cikk A Toro Rosso összes F1-es versenygépe 2006 óta

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország