A W Series második helyezettje támogatja a „Girls on Track” programot

A W Series első kiírásában második pozícióban végző Beitske Visser jó véleménnyel van az FIA és a Ferrari közös kezdeményezéséről, és úgy gondolja, hogy ez nem elkülöníti őket a férfiaktól, hanem egyszerűen fejlődési lehetőséget jelent nekik.

Beitske Visser

Alexander Trienitz

Az FIA és a Ferrari közösen elindította a Girls on Track névre hallgató kezdeményt a teljesen női bajnokság, a W Series mellett, amely egy új utat nyithat a versenyzőnők előtt, hogy segítse őket a motorsportos karrierépítésben.

A Ferrari pedig a következő négy évben két női versenyzőt fog felvenni az akadémiájára, egyikük pedig az FIA Formula 4-es bajnokságban indulhat majd.

További híreink:

A W Series első kiírásának második helyezettje, Beitske Visser pedig jó véleménnyel van a kezdeményezésről – a holland versenyzőnő erről a Motorsport Magazine-nak nyilatkozott.

„Azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó lépés. A W Serieshez hasonlóan egyszerűen azt akarják, hogy jussunk tovább a motorsportban, és az FIA és a Ferrari közös programjának is ugyanez a célja. Remélhetőleg néhány jó női versenyzőt ki fog nevelni ez a kezdeményezés.”

A W Series tavaly bajnoka, Jamie Chadwick pályafutása többek között a W Seriesnek köszönhetően kezdett meredekebben felfelé ívelni: tavaly a Williams F1-es fejlesztőpilótájává vált, idén pedig a Prema csapatával a Formula Regional European Championshipben fog indulni.

Podium: Beitske Visser

Podium: Beitske Visser

Fotó készítője: Alexander Trienitz

„Ez nem arról szól, hogy elkülönítjük magunkat a férfiaktól. Azt akarjuk, hogy a rendelkezésünkre álljon még egy platform, amelyen meg tudjuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek, és amelyben fejlődhetünk.”

„Aztán remélhetőleg a jövőben nagyobb bajnokságokban folytathatjuk. Végül is, ahogy mindig is mondtam, minél többet vezetsz, annál jobbá tudsz válni.”

„Én is csak jobbá válok ez által, meg tudom mutatni, hogy mire vagyok képes, és az évek során sokan megváltoztatták az erről alkotott véleményüket. A legfontosabb dolog, hogy a W Series nem akar elkülöníteni minket a férfiaktól, csak segíteni akar minket a fejlődésben.” – mondta Visser.


Bereznay Dániel, a Forma-1 Esport egyik legnagyobb tehetsége, aki az Alfa Romeo színeiben készül a következő bajnoki szereplésére, a születésnapján újabb újdonságokat osztott meg az F1 2020-ról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jamie Chadwick a Regionális Formula Európa-bajnokságba igazol a Prema csapathoz
Következő cikk Győzelemmel debütált az ex-F1-es versenyző 14 éves lánya az F4-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország