A szuperlicenc pontok növelik a W Series rangját

A W Series csak az elmúlt évben indult, idén pedig több szempontból is sikerült előrelépni, a győztes pedig szép mennyiségű szuperlicenc ponttal gazdagodhat.

Beitske Visser  celebrates on the podium after winning the race with Jamie Chadwick and Alice Powell

Beitske Visser celebrates on the podium after winning the race with Jamie Chadwick and Alice Powell

Zak Mauger / Motorsport Images

Jamie Chadwick nagy csatában nyerte a W Series tavalyi, első idényét, amely során több lehetőséghez is jutott. Chadwick megkapta a lehetőséget a Williamstől, ami fejlesztői pilóta szerepet szánt a britnek.

Idén már az is kiderült, hogy Chadwick 2020-ban is a forma-1-es csapat tagja lehet, és emellett másik sorozatban is kipróbálhatja magát. Azonban a lehetőségek ellenére Chadwick nem hagyja el a W Seriest sem, ennek oka, hogy már egy év elég volt a jelentős fejlődéshez.

A W Series idén először szuperlicenc pontokat oszt szét, a győztes 15 ponttal gazdagodik, és ez Chadwick számára sem elhanyagolható. A női sorozatban viszont ennek megfelelően a győztes nem védheti meg a címét, és győzelme utáni évben nem indulhat a sorozatban.

"Ez elsősorban az FIA és a motorsport közösség elismerése, hogy méltók vagyunk a szuperlicenc pontokra. Mert a pilóták arra törekednek, hogy egyszer a Forma-1-ben szerepelhessenek" - mondta Catherine Bond Muir, a W Series vezérigazgatója.

Még több hír:

Mivel egyelőre egyetlen női versenyző sem rendelkezik jelenleg licencpontotkkal, a vezérigazgató szerint a W Series hatalmas segítséget nyújt. Chadwick végső győzelméért 15, míg Alice Powell a második helyért, és a szezonzárón elért eredményéért 10 pontot kapott volna. A Motorsport.com kérdésére a következőképpen válaszolt a témában.

"A sorozat nagyszerű segítség a szuperlicenc pontok szempontjából, és biztos, hogy mindenki támogatja, hiszen mindenki licencpontokat akar" - mondta a brit versenyzőnő.

David Coulthard, a W Series tanácsadói testületének elnöke az FIA-nak tulajdonítja a fejlődést. "Különösen Jean Todtnak jár elismerés. Az volt a véleménye, amikor beszéltünk vele, hogy a női környezetben való versengés teljes támogatását élvezi" - jelentette ki Coulthard.

"És ezt támogatta a Motorsport Világtanács is, amely magában nem dönthetett, de támogatókra lelt a motorsportok és az üzleti világban is. És ez lehetővé tette, hogy kitűnjön a többi bajnokság közül" - mondta Coulthard.


Ez már az a szakasz volt, amikor a tragédia után a motorosok és a quadosok újra csatlakoztak a mezőnyhöz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem csak a hírverés miatt szerződtette Calderont a Super Formula-csapat
Következő cikk A Ferrarit kritizálta az egyik legismertebb versenyzőnő

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország