A motokrossz-legenda 17 éves lánya vasárnap újabb lépést tesz

Hailie Deegan a hétvégén mutatkozik be az ARCA-sorozat toledói versenyén, a motokrossz-legenda lánya nagy izgalommal várja a viadalt.

Race winner Hailie Deegan

A Deegan név ismerősen csenghet a motorsportok szerelmeseinek, hiszen Brian Deegan a legnagyobb legendája a motokrossz világának, az amerikai elsőként volt képes 360 fokos fordulatra versenyhelyzetben. Tíz alkalommal végzett dobogón, háromszor győzött az X Games elnevezésű freestyle-versenyen, 2005-ben pedig gyakorlatilag újjászületett egy nagyon súlyos balesetben.

Nos, a Deegan név nem tűnik el, ugyanis a legenda tinédzser lánya átveszi a stafétát apjától. Hailie Deegan még csak 17 éves, de vasárnap már az ARCA-sorozatban debütál egy Toyota volánjánál a Venturini Motorsport színeiben. A fiatal pilótanő csapatának vezetője pedig Frank Kimmel lesz. "Nagyon izgatott vagyok emiatt a lehetőség miatt, különösen, hogy egy rövid pályán kezdhetek az ARCA-ban. Az első verseny még arról szól, hogy elhelyezzem magam a pályán, és lássam, hogy hol állok a többiekhez képest. Amikor ez megvan, akkor elkezdhetünk az eredményekre koncentrálni" - mondta Deegan.

Még több hír:

A tinédzser már nem a levegőbe beszél, tavaly az első női győztes lett a K&N Pro Series West elnevezésű sorozatban, miután az idahói Meridian Speedway-en győzedelmeskedett, sikerét idén Las Vegasban meg is ismételte. A másik nő, aki még NASCAR-sorozatban győzelemmel büszkélkedhet, Shawna Robinson, aki négy sikert könyvelhetett el a Dash Series-ben.

A most 17 éves Hailie pályafutását nyolcévesen kezdte négykeréken, ő az egyetlen női pilóta, aki a Lucas Oil Off-Road Pro-sorozatban 2013-ban, 2015-ben és 2016-ban győzni tudott, és az egyetlen fiatalkorú, aki megnyerte az év versenyzője díjat. Hailie célja minél magasabbra kapaszkodni a NASCAR-létrán. "Sorban kell venni a dolgokat, nem akarom megelőzni magam. Azért ide jöttem, hogy tanuljak, és hogy minél jobb eredményeket érjek el. Tanulni akarok, és belőni az első ötöt magamnak" - mondta céljairól az amerikai versenyző.

Hailie Deegan
Hailie Deegan
Hailie Deegan
Hailie Deegan
Hailie Deegan
Hailie Deegan
Hailie Deegan
Race winner Hailie Deegan
8

Deegan Toledo után május 31-én a Pocono Raceway-en szerepel, majd a madisoni verseny következik június 14-én, az Elko-pályán július 13-án, a Lucas Oil-i viadalon október 5-én, és végül az ARCA-sorozatot október 18-án Kansasben zárja.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1-es versenypályán versenyez Vogel Adrienn
Következő cikk BRÉKING: Keszthelyi Vivien rajthoz áll a W Seriesben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország