55 női versenyző a listán a W Seriesben: magyar pilóta az esélyesek között!

Összesen 55 versenyzőnő száll harcba azért, hogy helyet kapjon magának a női kategória 18 fősre tervezett rajtrácsán.

Keszthelyi Vivien - Spielberg

Keszthelyi Vivien - Spielberg

A hu.motorsort.com már beszámolhatott az újonnan induló W Seriesről, mely egy olyan formulakategória lesz, ahol kizárólag női versenyzők fognak indulni. Maga a kezdeményezés nagy visszhangot váltott ki, és nem minden versenyzőnő támogatja a kategóriát, mert szerintük sokkal relevánsabb lenne, ha a férfiakkal közösen indulhatnának a kisebb-nagyobb szériákban.

Még több F1 hír:

Maga a W Series azonban egy remek kezdeményezés lehet abból a szempontból, hogy a nagyobb bajnokságokban szereplő csapatok és szponzorok rátaláljanak az igazán tehetséges pilótanőkre. A W Seriesben összesen 1.5 millió dollárt osztanak szét, amiből 500 ezret a bajnok kap.

A részvételhez azonban sikeresen abszolválni kell egy szigorú előválogatót, ami pályán zajló tesztelésből, szimulátorozásból, és fitnesztesztből áll, de a jelentkezőnek bizonyítaniuk kell technikai rátermettségüket és érzéküket is. A kiválasztásban segít majd a nagy F1-es múlttal rendelkező David Coulthard, a szintén ex-F1-es Alexander Wurzi és a még mindig aktív tervezőzseni Adrian Newey.

A W Series kitalálói hisznek benne, hogy a nők méltó ellenfelei tudnak lenni a férfiaknak a versenyzés világában, és az a cél, hogy egyre több nő kapjon lehetőséget a különböző szakágakban. A sorozat jövőben terjeszkedni szeretne, Európán kívül meghódítaná Amerikát, Ázsiát, és Ausztráliát is, miközben a bajnokságba való nevezés ingyenes, tehát nem lesz szükség nagy költségvetésre az adott pilótanőnek.

Az F3-as autók egységes Tatuus T-318-ak lesznek, a szintén azonos motorokat az Autotecnica Motori szállítja: sornégyes, 1.8 literes turbómotorokról van szó, hatsebességes, szekvenciális Sadev váltóval, és felkerül a HALO fejvédelmi eszköz is. 

A hivatalos tájékoztatás szerint több mint 100-an pályáztak 30 különböző országból. Ebből válogattak ki 55 versenyzőnőt, akik közül azonban csak 18-an lehetnek majd ott a rajtrácson.

A listán több ismerős név is szerepel. Magyar pilótanő is bejutott az előválogatóba Keszthelyi Vivien személyében, aki az Audi színeiben versenyez. A korábbi Red Bull junior Beitske Visser szintén ott van, csakúgy mint a minimális F1-es tapasztalattal rendelkező Carmen Jorda és a brit GT-bajnok Jamie Chadwick is.

Versenyző Kor Háttér
Norway Ayla Agren 25 Road to Indy, F1600 (bajnok)
United Arab Emirates Amna Al Qubaisi 18 Olasz F4
Australia Chelsea Angelo 22 Supercars Development Series
Spain Carmen Boix Gil 22 NASCAR Whelen Euro
Belgium Sarah Bovy 29 Lamborghini Super Trofeo
United States Toni Breidinger 19 USAC Midget, ARCA
South Africa Ivana Cetinich 22 Kart racing
United Kingdom Jamie Chadwick 20 Brit F3, British GT (GT4 bajnok)
Czech Republic Veronika Cicha 31 Boss GP
United States Sabre Cook 24 Road to Indy, US F4
United States Courtney Crone 17 Formula Car Challenge
United States Natalie Decker 21 ARCA
India Mira Erda 18 JK Tyre Championship
Italy Carlotta Fedeli 26 TCR
United States Cassie Gannis 27 NASCAR K&N
Spain Marta Garcia 18 Spanyol F4
Denmark Michelle Gatting 24 Dán Supertourisme
Germany Angelique Germann 27 Osztrák F3
Canada Megan Gilkes 17 F1200 Canada
Venezuela Samin Gomez 26 GP3
China Grace Gui 27 Asian Formula Renault
Germany Michelle Halder 19 TCR Germany
United Kingdom Esmee Hawkey 20 Porsche Carrera Cup GB
United Kingdom Jessica Hawkins 23 Mini Challenge
United States Shea Holbrook 28 Lamborghini Super Trofeo
Spain Carmen Jorda 30 GP3
Hungary Vivien Keszthelyi 17 Audi SS R8 Cup
Finland Emma Kimilainen 29 STCC
Poland Natalia Kowalska 28 Formula Two
Netherlands Stephane Kox 24 GT4 European
Japan Miki Koyama 21 Japán F4
South Africa Fabienne Lanz 32 Kart racing
Finland Milla Makela 25 Finn Formula Ford
Romania Alexandra Marinescu 18 Brit F4
Netherlands Milou Mets 28 LMV8 Oval Series
United States Sheena Monk 29 Lamborghini Super Trofeo
United Kingdom Sarah Moore 25 LMP3, Ginetta Junior (bajnok)
Germany Marylin Niederhauser 22 GT4 European
South Africa Tasmin Pepper 28 VW Engen Polo Cup
Italy Vicky Piria 25 GP3, European F3 Open
Canada Taegen Poles 20 Kart racing
United Kingdom Alice Powell 25 GP3, Formula Renault UK (bajnok)
Australia Charlotte Poynting 20 Aussie Racing Cars
Belgium Naomi Schiff 24 Formula Renault 2.0, GT4 European
Germany Carrie Schreiner 20 Lamborghini Super Trofeo (Middle East Pro-Am bajnok)
Switzerland Sharon Scolari 23 Formula Renault 2.0
Germany Doreen Seidel 33 VW Scirocco, GT4 European
Malaysia Siti Shahkirah 24 F4 SEA
India Sneha Sharma 28 JK Tyre Championship
Brazil Bruna Tomaselli 21 Road to Indy
Netherlands Shirley van der Lof 32 Német F3
Netherlands Beitske Visser 23 Formula Renault 3.5, GT4 European
Liechtenstein Fabienne Wohlwend 21 Ferrari Europe
Australia Caitlin Wood 21 Blancpain GT
United States Hanna Zellers 21 US F4, IMSA Prototype Challenge

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 20 éves női pilóta tesztel a Formula E-ben a gerinctörést szenvedett társa helyén
Következő cikk Három női versenyző a Jaguar I-PACE eTROPHY mezőnyében

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország