BRÉKING

WTCC: Michelisz a 10. rajthelyen és pole-ban Japánban

Michelisz Norbert a pole-ból kezdheti meg az első versenyt vasárnap, ugyanis a 10. időre taktikáztak a Q2-ben. A Citroenek Motegiben is legyőzhetetlenek a köridő tekintetében, Jose Maria Lopez feltörölte a pályát a többiekkel.

Összesen 19 autó gyűlt össze erre a hétvégére, a Honda hat autót delegált a mezőnybe: teljes a Zengő Motorsport két Civic-kel, a gyári csapatot Michigami bővítette. A szabadedzéseken nem mentek jól a japán kocsik, Norbi csak a 11. és 14. helyeken végzett, ellenben a beugró Girolami behúzta mindkettőt a Volvóval. Monteiro elmondta, valóban nehéz a Honda 80 kilóval, de mindent megtesznek, amit lehet majd.

Norbi a Q1 végén futott egy remek időt, a második helyen jutott tovább a Q1-ből, Michigami rontott, csak a 15. lett. Huff a harmadik, Monteiro az ötödik időt produkálta kezdésként.

japq1

Norbi a 10. helyen volt a Q2 végén, amikor 2 perccel a vége előtt elhagyta a boxot, tehát sietnie kellett, hogy felérjen gyors körre - amennyiben valóban be akarta fejezni azt. Az élen Lopez, Muller, és Bennani volt a Q2-ben. Monteiro volt ekkor a legjobb hondás az ötödik idővel. Ahogy várható volt, Michelisz nem fejezte be a mért kört, a 10. helyre játszottak, ez első hely a fordított rajtrácsos első futamon.

„Az volt a cél, hogy 3 autó legyen a Q3-ban. Lenyűgöző dolog a pole. Remek csapatmunka volt, látszik, hogy jól dolgozunk együtt, sok pontot tudunk szerezni. Pontszerzésre gondolok a holnappal kapcsolatban, habár tudom, a kocsi gyors, jó volt a köröm a Q1-ben. A realitás azt mutatja, nem biztos, hogy be lehet érni az 5. vagy 6. helyre, esetleg annál jobbat futni. Jól tettük, hogy a nyitó futamra játszottunk."

japq2

A Q3-ban négy Citroen vett részt, Monteiro képviselte egyedül a Hondát hazai pályán. Monteiro beékelődött a két SLR-kocsi közé, a végére maradtak a gyári Citroenek, Muller és Lopez között dőlhetett el a pole, de a címvédő olyan tempót diktált megint, amivel árnyékot vetett mindenkire - de nem döntötte meg Norbi tavalyi köridejét.

japq3

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk BZ Racing Team: Zűrös vasárnap
Következő cikk Michelisz megnyerte az első WTCC-futamot Japánban!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország