WTCC: extra lökést jelent Norbinak a Japánban aratott győzelem

megosztás
hozzászólás
WTCC: extra lökést jelent Norbinak a Japánban aratott győzelem
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2016. szept. 22. 14:30

Michelisz Norbert elismerte, túl nagy nyomást helyezett magára azzal, hogy idén végig nagyon akarta az első gyári győzelmet. Most, hogy ez megvan, felszabadultabban, magabiztosabban versenyezhet, és így fog tenni Kínában, ahol a Civic is könnyebb valamivel.

Ez a hétvége papíron nem az övéké, hiszen a gyors helyszín kívánja a motorerőt, és ezen a téren a Citroen a favorit. Mindez mégsem lehet perdöntő, Norbi nagyon is optimistán vág neki a menetnek, ami nagyban köszönhető a futamgyőzelemnek.

„Először is, kellemes visszatérni Kínába”- mondta Norbi a csütörtöki sajtóeseményen. „Óriási lökés volt”- mondta a Japánban szerzett győzelemről. „Kicsit túl nagy nyomás alá helyzetem magam idén azzal, hogy akartam a győzelmet, és végre most megvan. Habár már pár hete ennek, még mindig nagyon magabiztos vagyok, érzem ezt az extra lökést az önbizalom terén. Nagyon várom ezt az eseményt itt Sanghajban. Tudjuk, ez nem épp a legjobb pálya nekünk, de bizakodóak lehetünk, mert sok győzelmet szereztünk ebben a szezonban, és arra koncentrálunk leginkább, hogy Japán után ismét nyerjünk.”

A Hondák könnyebbek lesznek ugyan 20 kilóval, de ez nem váltja meg a világot a gyors vonalvezetésű pályán.

„Nem jelent nagy különbséget”- értékelte Norbi. „60 kilóval mentünk Argentínában is, az előző futamokon is hasonló súllyal mentünk, és versenyképesek voltunk Argentínában – második lettem az időmérőn. Budapesten Rob közelebb volt a Citroenekhez, mint bárhol máshol. Az egyetlen különbség, hogy a többi autó nulla kilót kap, a Ladák 50 kilóval lesznek könnyebbek. Hirtelen ez azt jelenti, hogy hárommal több autó lehet előtted, így gondoskodnod kell róla, hogy maximalizáld a potenciált, amivel rendelkezel az időmérőn, és ezen három autó előtt legyél.”

Következő General cikk
Keszthelyi Vivien és Audis társai helikopterrel a DTM-sajtótájékoztatón és az azt követő felvonuláson

Előző cikk

Keszthelyi Vivien és Audis társai helikopterrel a DTM-sajtótájékoztatón és az azt követő felvonuláson

Következő cikk

MotoGP: Lorenzo most hogy látta a felvételeket, sokkal dühösebb Rossira!

MotoGP: Lorenzo most hogy látta a felvételeket, sokkal dühösebb Rossira!
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat General
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING