BRÉKING

Tim Gábor Csehországban is győzött!

Tim Gábor rendkívül viszontagságos időszakot követve érkezett a csehországi Autodrom Most pályára, ahol a Skoda Octavia Cup harmadik versenyhétvégéjét rendezték. Akik követik az Apex Racing pilótájának idei szezonját, tudhatják, az utolsó pillanatban sikerült a hétvégéhez szükséges forrást előteremteni, sokáig úgy tűnt, Tim kihagyja ezt a hétvégét, sőt az egész szezont befejezi.

Az, hogy a harmadik hétvégén is versenyezhetett rendkívül fontos volt, mert a bajnokság élén érkezett Csehországba. Négy versenyen háromszor győzedelmeskedett, és az összes futamon dobogón állt. 25 pont előnye Tomas Pekar előtt már megnyugtatónak tűnt, igaz, a bajnokság neheze csak most következett.

A harmadik fordulóra 16 pilóta adta le a nevezését, köztük a Formula 1-ből ismert Tomas Enge, aki a Le Mans-t is többször teljesítette. Ezen a hétvégén állt először rajthoz Filip Sladecka is, Őt az FIA ETCC-ből ismerhetik a szurkolók.

A szombaton megrendezett időmérés nem úgy alakult, ahogy Tim Gábor eltervezte, az autó kasznija egy sérülés miatt beleért a gumiba, és többször a boxba kellett hajtania. Végül a negyedik lett, az időmérést Tomas Enge nyerte, megmutatva, nem volt véletlen, hogy az F1-et is megjárta.

Az első futamon Tim jól kezdett. Már a rajt után feljött a második helyre, és a futamot vezető Tomas Pekar-t támadta a második körben. A célegyenes végén be is bújt a cseh pilóta mellé, de az autójából füst szállt fel, és elgyengült az autója. Megtorpanását kihasználta Michael Vorba és megelőzte a bajnokságot vezető magyar pilótát. Tim nem is tudott visszatámadni, csak bekísérni tudta két ellenfelét a harmadik helyen.

Vasárnapi második futamon a fordított rajtrácson az ötödik helyről indulhatott Tim, és nagyon jól kapta el a rajtot. Elment Enge mellett, és egészen a második helyig kapaszkodott fel. A második körben átvette a vezetést, elment a lengyel Adam Rzepecki mellett, ám az előzéskor elfékezte a gumiját.

Ahogy az első versenyen is, újra Pekar és Vorba volt a kihívó, hamar felzárkóztak a gumijaival küzdő Tim Gáborra. A magyar pilóta nem adta fel, és végig védekezett, közel 10 körön keresztül. A két cseh nem is talált rajta fogást, így Tim Gábor megnyerte a futamot.

Az idei hat verseny mindegyikén dobogóra állt, és ez volt a negyedik futamgyőzelme. Amennyiben sikerül megfelelő hátteret találnia a pilótának és menedzsmentnek, 22 pontos előnyből várja a folytatást Tim Gábor.

"Már az is csoda, hogy itt voltunk ezen a hétvégén. Ebben nagy köszönet illeti a csapatot is, hisz az Apex Racing nélkül nem sikerült volna. Borzalmas érzés, hogy hiába versenyzünk sikeresen, nehezen találunk támogatókat. De nem panaszkodom, most szeretném csak ezt a hétvégét élvezni. Nem volt a levegőben, hogy esélyesek leszünk a futamgyőzelemre, remélem megleptük a riválisainkat. Ez az Ő hazai pályájuk volt, ahogy én a Hungaroring-en ismertem minden métert, most a cseh pilóták voltak előnyben. Nagyon nehéz volt. Pont emiatt úgy érzem ez a mai futamgyőzelem talán karrierem eddigi legfontosabb győzelme volt. Kicsit pihenünk, és fejben készülünk a következő hétvégére. Tudom, közel sem biztos, hogy ott leszünk, de remélem újra és újra csoda történik. Fantasztikus érzés volt olvasni a barátok, szurkolók támogatását, nem is gondolják mennyi erőt és pluszt adnak!" - nyilatkozta Tim a hétvége után.

A bajnokság állása hat futam után:

1Gábor TimHUN134
2Tomáš PekařCZE112
3Michael VorbaCZE100
4Adam RzepeckiPOL52
5Sebastian SteibelGER51
6August MacbethUSA47
7Jaromír JiříkCZE36
8Petr Fulín Jr.CZE32
9Tomas EngeCZE18
10Bohuš ŠestákSVK14
11Radek BarešCZE9
12Tomasz RzepeckiPOL5
13Filip SladeckaCZE4
14Tomasz LangmajerCZE3
15Dalibor GondíkCZE0
16Richard MaixnerCZE0
17Olga LounovaCZE0
18Pavel PupsCZE0
19Jakub KlobasaCZE0

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 50 év után a Ford ismét nyert Le Mans-ban!
Következő cikk MotoGP: Rins két évre a Suzukié - hivatalos

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország