Térj vissza a pályára a Motorsport Ticketsszel!

A Motorsport Tickets azzal ünnepli meg a Forma-1 és a MotoGP átalakított, megerősített versenynaptárját, hogy letölthető versenynaptáras háttérképeket jelentet meg, illetve interjúkat hoz nyilvánosságra a terület szakértőivel, akik elmondják, hogy melyik pálya visszatérését várják leginkább, és hogy miért.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10 leads Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10 and Charles Leclerc, Ferrari SF90 at the start of the race

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10 leads Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10 and Charles Leclerc, Ferrari SF90 at the start of the race

Mark Sutton / Motorsport Images

Az izoláció okozta kihívásokat és csalódásokat követően, amely azzal is járt, hogy a versenyzést elhalasztották, újra megjelent az immáron átalakított versenynaptár a Forma-1-ben és a MotoGP-ben is, ami a remény jele.

Az érkezésükkel annak a reménye is érkezett, hogy nemcsak a motorsportok okozta izgalmak térhetnek vissza hamarosan, hanem az is, hogy jobb idők várhatnak ránk a kihívások után.

Még több hír:

Ebből az okból kifolyólag a Motorsport Tickets úgy akar ünnepelni a szurkolókkal, ahogy azt korábban még sosem tette, annak ellenére, hogy a jelenlegi körülmények miatt egy ideig még biztosan zártkapusak lesznek a versenyek.

A Motorsport Tickets mobilra, tabletre és PC-re letölthető, háttérképként is használható versenynaptárakat jelentet meg, amelyeken szerepelnek az F1 és a MotoGP kulcsfontosságú dátumai is. Ezeket a naptárakat pedig folyamatosan frissíteni fogjuk, amikor újabb megerősített dátum érkezik.

Kattints ide, hogy ne maradj le a versenyzés egyetlen pillanatáról sem!

Motorsport Tickets calendar

Motorsport Tickets calendar

Fotó készítője: Motorsport.com

Hogy tovább fokozzuk az izgalmakat, a Motorsport Tickets egy új interjúsorozatot indít, amelyben szakértők osztanak meg gondolatokat arról, hogy melyik pályára térnének vissza a legszívesebben, és hogy miért!

Kövesd a Motorsport Ticketset Facebookon, Instagramon és Twitteren, és iratkozz fel a hírlevelére itt a teljes interjúkért.

Track action at Silverstone

Track action at Silverstone

Fotó készítője: Uncredited

Mi már alig várjuk, hogy újra elkezdődjön a szezon, és tudjuk, hogy ti is izgatottak vagytok! Viszont azt is tudjuk, hogy semmi sem mérhető ahhoz, amikor személyesen mész ki egy motorsport-eseményre. Szóval miért ne készülnél fel a 2021-es szezonra? A Motorsport Tickets még a korábbinál is egyszerűbbé tette azt, hogy a tied legyen a vezetői ülés, amikor a jegyeket foglalod.

Bevezetjük az árgaranciát és a pénzvisszafizetési garanciát, hogy biztos lehess benne, hogy a legjobb jegyeket kapod meg a legjobbkor, és nem kell aggódnod amiatt, hogy lemaradsz valamiről.

Látogass el a Motorsport Tickets weboldalára, hogy többet tudj meg róla!


Sokat nem kellett várnunk arra, hogy egy remek onboard videót kapjunk Bahrein potenciális új vonalvezetéséről, amin az F1-es mezőny versenyezhet az év végén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Motorsport Network kiadta a piac első hűségprogramját, a Motorpsort Rewardsot
Következő cikk Új vezető a Motorsport Jobs élén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország