BRÉKING

MotoGP: Rins két évre a Suzukié - hivatalos

Alex Rins a MotoGP-ben folytatja pályafutását. Már hetek óta rebesgették a pletykát, most azonban a Suzuki istálló hivatalosan is megerősítette, hogy megszerezték Rinst a következő két szezonra.

A Suzuki csapat hivatalos közleményben tudatta, hogy a spanyol Alex Rins lesz Andrea Iannone csapattársa a következő két szezonban a Suzuki királykategóriás alakulatánál. Korábban Rinst hírbe hozták a Tech 3 Yamaha istállóval is, de Rins kijelentette, hogy mindenképpen gyári motoron képzeli el jövőjét a legmagasabb kategóriában.

Rins 16 évesen, 2012-ben kezdte pályafutását a MotoGP-ben, az akkor átalakult Moto3-as kategóriában. Azonnal versenyképesnek bizonyult, már élete második futamán megszerezte a pole pozíciót. Összesen három szezont húzott le a legkisebbek között, ezalatt nyolc futamgyőzelmet szerzett és a 2013-as évben második lett az összetettben Maverick Vinales mögött úgy, hogy az utolsó futamig volt esélye megszerezni a címet.

2015-ben fellépett a Moto2-be, itt is azonnal villantani tudott, az év végi értékelés második helyét kaparintotta meg, két futamgyőzelemmel és tíz dobogós helyezéssel a tarsolyában. Az idei szezont is kiválóan kezdte, Barcelona után vezeti az összetett értékelést hét futamot követően és már idén is van két futamgyőzelme. Ezzel a szerződtetéssel az is eldőlt, hogy Aleix Espargarónak jövőre már nem marad hely a gyári Suzukinál, elválnak útjaik két közös szezon után.

A motogp.com portálnak nyilatkozva Davide Brivio, a Suzuki csapatmenedzsere dicsérte leendő pilótáját. Szerinte Rins egy fiatal, nagyon tehetséges versenyző, aki állandóan a legjobb pozíciókért képes harcolni. Andrea Iannone képviseli majd a rutint a csapatnál, Rins fiatalságával kiegészülve remek párost alkothatnak a menedzser szerint. Aleix Espargaronak sok szerencsét kívánt a jövőben, valamint ígéretet tett arra, hogy a szezon végéig teljes erőbedobással folytatják a közös munkát a minél jobb eredmények elérésére.

"A két új pilótánk remek kombinációja és motorunk fejlődése biztosíthatja számunkra, hogy a következő szezonban még jobb eredményeket érjünk el és kihozzuk a lehetséges maximumot" - zárta mondandóját Brivio.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Tim Gábor Csehországban is győzött!
Következő cikk MotoGP: Szoros küzdelem a Moto2-ben féltávnál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország