BRÉKING

MotoGP: Marquez "megvédte" Rossit!

A Repsol-Honda versenyzője a San Marinói Nagydíjon a negyedik helyen ért célba. A spanyol elmondta véleményét Rossi és Lorenzo vitás manőveréről is.

"Világos, nyolc nap alatt 10 pontot vesztettem Valentinóhoz képest. Silverstone-ban rossz keveréket választottam, az az én hibám volt. Azonban itt Misanóban egyértelmű vereségre számítottunk, és végül csak hét pontot vesztettem, szóval nincs okunk, hogy csalódottak legyünk." - kezdte Marquez a hétvége értékelését.

"Természetesen dobogós helyezésre számítottam, de ez ma nem volt lehetséges. Most jön Aragón, és a következő pályák jobban is illenek a vezetési stílusomhoz. Persze nagy nyomás helyeződik rám, hogy most ezt mondom. Mindenesetre meg vagyok győződve róla, hogy onnan jobb eredménnyel távozhatunk. Most zsinórban négyszer Valentino mögött értem célba, de ez érthető."

"Ahhoz, hogy Ő és Jorge utolérjenek, kockázatot kell vállalniuk. Ilyen helyzetben vannak, ők a vadászok. Silverstone-ban jó esély nyílt előttem, hogy Valentino előtt érjek célba, de elgumiztam. Akkor három pontot, most hetet hozott rajtam, szóval ezt nem tartom problémának."

Ami pedig Pedrosa misanói győzelmét illeti: "Örülök, hogy Dani nyert. A győzelme nem csak a bajnokság szempontjából fontos, hiszen öt pontot elvett Valentinótól, de ez a csapat számára is fontos. Ez volt a szezon első hétvégéje, amikor az adataink egyeztek. Dani az FP1-től gyors volt, ezért meg is néztem a beállításait. A győzelme segített nekem. Ha ma második vagy harmadik lett volna, abból Valentino profitált volna, mert Dani köztünk ért volna célba. Daninak viszont nagyon jó napja volt, és hihetetlen módon nyerte meg a futamot."

"Örülök miatta és magam miatt is. Ha minden úgy megy, ahogy ma, akkor az nagyon jó. Dani ezt nyugodtan megtehetné gyakrabban is! Nekem viszont a saját munkámra kell koncentrálnom."

Vajon Marquez hogy látja Rossi és Lorenzo futam eleji előzését, amiből hatalmas vita lett? "Én egy kicsit messze voltam, Vinales pont ott volt. Csak annyit láttam, Valentino nagyon messze belül volt, majd előzött. Jó, agresszív volt, de én ezt egy normál előzési manőverként kezelem. Ha a hazai nagydíjadon versenyzel, akkor mindig egy kicsit többet kockáztatsz. Valentino nagyon okos. Tudta, hogy Jorge versenytempója nagyon jó. Emiatt minél hamarabb az élre akart állni. Agresszív volt, a határon, de végül rendben volt."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk MotoGP: Rossi és Lorenzo "egymásnak estek" a misanói futam után!
Következő cikk Habsburg szenzációs dobogóra váltotta büntetését hazai pályán

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország