BRÉKING

MotoGP: Marquez csak szórakozott a többiekkel és simán nyert a Lorenzo-Rossi páros előtt

Marc Marquez volt ötödik is az aragóni versenyen, ám végül igencsak simán húzta be a futamot a Yamaha versenyzői előtt. Matematikailag már a következő versenyen bajnok lehet a Honda sztárja.

A rajt rendkívül látványosra sikeredett, miután Vinales szenzációsan indult, és át is vette a vezetést Lorenzo előtt. Az első pár kanyart követően Marquez csak harmadik volt a szintén jól indult Rossi előtt.

Marc nem sokkal később nem kérdezett és egy igencsak agresszív előzést követően megelőzte Lorenzót, felzárkózván a vezető Suzukira. Az első kör végére a spanyol már ismét az élen volt. Ekkor az első 8 versenyző teljesen együtt volt, nagyon szorosan.

A második körben a kigyorsításnál problémái akadtak Marqueznek, aki hirtelen az ötödik helyre csúszott vissza Dovizioso mögé. Vinales ezzel nyert magának egy kis teret Lorenzo előtt. 18 körrel a vége előtt Marquez és Rossi is előzött egyet. Ekkor Vale a második, Marc a negyedik helyen állt. Sőt, A. Espargaro manővere is sikeres volt a Ducati ellen az ötödik pozícióban.

Másfél körrel később Marquez megint előzött egyet. Ekkor Lorenzót darálta be, megiramodván Rossi, valamint Vinales után. 15 kör volt a hátra, amikor Vale átvette a vezetést a jövőbeni csapattársa előtt, aki fél körrel később hibázott és már csak a harmadik helyen állt, szorosan Lorenzo előtt. Nem sokkal ezután a spanyol megelőzte a 21 esztendős honfitársát.

11 kört mutatott a számláló, amikor Rossi hibázott egy kicsit, amit Marcquez könyörtelenül kihasznált és megint az élen állt.

A következő körök Marquez elhúzásáról és Lorenzo Rossi ráeséséről szóltak. Ekkor az olasz legendának egyértelműen le kellett mondania a győzelemről. 5 körrel a leintés előtt Jorge megelőzte Valét, aki így visszacsúszott a dobogó harmadik fokára.

Az utolsó körök a Yamaha nagy csatájára koncentrálódtak, hiszen a "Doktor" nem adta fel, és bevállalósan húzta neki. 2 körrel a vége előtt azonban túlvállalta magát, és ezzel biztossá vált, hogy csak harmadik lehet. Marquez, Lorenzo és Rossi mögött a negyedik helyen Vinales végzett. A legjobb ötbe még Crutchlow fért oda A. Espargaro, Pedrosa, P. Espargaro, Bautista és a 10. Bradl előtt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Galéria: Elkészült (?) a Volkswagen jövő évi raliautója, a Polo R WRC
Következő cikk DTM: Mortara nem bírta a nyomást a Hungaroringen, most bukta el a bajnoki címet?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország