Loeb nyert a World RX-ben, újabb „címet” tudhat magáénak

Loeb nyert a World RX-ben, újabb „címet” tudhat magáénak

Sebastien Loeb első WRX-szezonjában nyerni tudott, ráadásul ez a harmadik olyan FIA-bajnokság, amiben ez sikerült neki. A WRC-ben 78 győzelmet felhalmozó bajnok a Peugeot kocsijával szerepel a sorozatban.

Loeb a 10. fordulón járt sikerrel a Peugeot 208 WRX Supercarral. Ezzel ő az első olyan versenyző, aki az FIA három sorozatában is nyerni tudott: WRC,WTCC, és WRX. A második helyen Mattias Ekström, a harmadikon Timmy Hansen végzett a lettországi hétvégén. Már csak két futam maradt hátra, összetettben Ekström vezet 27 ponttal.

„Nagyszerű érzés. Nagyon örülök a csapatomnak, különösen a főszerelőm miatt, aki lett”- kezdte Loeb. „Az volt a célom az év elején, hogy nyerjek az RX-ben, és mindig is tudtam, nagy kihívás lesz az első évben. Az utóbbi versenyeken azt éreztem, kezdek közelebb jutni hozzá, ma pedig kifizetődött a kemény munka. Köszönöm a csapatnak, hogy segítettek ebben, nagyon jó munkát végeztek a kocsival. Nagyszerű volt a hangulat és a közönség, és még a miniszterelnök is kilátogatott az eseményre” – mondta a francia versenyző.

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat General
Versenyzők Sébastien Loeb
Cikk típusa BRÉKING