Kiss Norbi és egy újabb nehéz hétvége

megosztás
hozzászólás
Kiss Norbi és egy újabb nehéz hétvége
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2016. szept. 20. 8:18

Norbi tudta előre hogy nehéz két versenyhétvége lesz a Cseh és a belgiumi helyszíneken. Zolder-ben is beigazolódott hogy a lassú sikánokkal tűzdelt pályák nem fekszenek az idei évben Norbinak, aki azért továbbra is elégedettnek tűnt:

"Ezt a hétvége sem a legkedvesebb emlékeim közé fog kerülni, mert ahogy vártuk nehéz dolgunk volt. Annak ellenére hogy egészen jól sikerült az autót beállítani, jónak érződött az egyensúly az időmérőkön sajnos csak egy 6. és 5.-re futotta, amiből egy 6. és egy 4. hely lett a napi első futamokon. Próbáltam mindent megtenni, de éreztem hogy nem tudok jobb köröket futni, ezeken az erős egyenes féktávokon és kigyorsításokon sajnos most nem voltuk elég gyorsak, de készülünk fejlesztésekkel hogy javuljunk.

Ami még ennél is nehezebb volt a hétvégén azok a második futamok, amelyeken szombaton a kormány olajhűtő hibája miatt, vasárnap pedig a bal első rugó törése miatt nem tudtam célba érni.

Sajnos kevés pontot is szereztünk ami miatt most visszacsúsztunk a 4. helyre a bajnokságban, de csak egy pont hátrányban a 3.-hoz képest, és ráadásul mögöttem a 6. hely is csak 10 pontra van, ami azt jelenti hogy az utolsó két versenyhétvégén négyünknek is esélye van az év végi harmadik helyre. Szoros lesz.

14424786_1093671274061287_4325636827890591276_o

A következő pályák azonban talán egy kicsit jobban feküdhetnek nekünk, hiszen Jarama-ban és Le Mans-ban is van jó pár hosszú kanyarokkal tűzdelt, gyors rész, ami pedig fekszik nekünk. Összességében azért így is nagyon elégedett vagyok, hiszen az idei évben így is sokkal jobban állunk mint amire számítottunk, és azért még mindig ott az esély az év végi dobogóra. A csapat folyamatosan dolgozik, fejleszt, és tudom hogy nagyon sok érdekes fejlesztés fog érkezni, talán már a következő versenyre is. Emellett én is mindent meg fogok tenni hogy sikerüljön, és harcolni fogok! :)" - mondta Norbi.

A következő futam tehát két múlva, Október 1-2.-n Spanyolországban, Madrid mellett, Jarama-ban lesz, utána pedig pihenő nélkül következi a szezonzáró hétvége Le

Következő General cikk
Ilyen a technikai sport - füstölgő Zengő-Honda a rajtrácson

Előző cikk

Ilyen a technikai sport - füstölgő Zengő-Honda a rajtrácson

Következő cikk

Bemutatkozott a 380 lóerős Citroen C3 WRC: ez egy brutális "zsebrakéta"

Bemutatkozott a 380 lóerős Citroen C3 WRC: ez egy brutális "zsebrakéta"
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat General
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING