BRÉKING

Keszthelyi Vivien és Audis társai helikopterrel a DTM-sajtótájékoztatón és az azt követő felvonuláson

Különleges programon vett részt Keszthelyi Vivien, az Audi Sport versenyzőakadémiájának egyetlen magyar tagja, és két akadémiai társa, a dán Nicklas Nielsen és a dél-afrikai Sheldon van der Linde Budapesten, a német túraautó-bajnokság (DTM) és az Audi TT Cup hétvégi, Hungaroringen sorra kerülő versenyhétvégéje előtt.

A 15 éves magyar pilótát és két társát ugyanis egy helikopter várta a délelőtti órákban Budaörsön, ahonnan egy rövid fotózás és köszöntés után, a helikopter a három versenyzővel a fedélzeten, az időközben a Városligetnél zajló DTM sajtótájékoztató helyszínére, pontosabban a fölé repült. A DTM-es, valamint GT3-as és GT4-es, illetve TT Cup-autókból álló kisebb konvoj a sajtótájékoztató után a Városligetből a belvárosba hajtott, a felvonulást pedig Keszthelyi Vivien és két társa a helikopterről követhette végig, a gép ugyanis elkísérte a rövid belvárosi túrára a felvonuló versenygépeket. A fotósok és videósok, illetve a nézelődő közönség tagjai is látványos képeket készíthettek a felvonuló versenyautókról és az azokat kísérő helikopterről.

A gép ezt követően a Hungaroring felé vette az irányt, Keszthelyi Vivien ugyanis rendhagyó „pályabejárást” tartott akadémiai társainak, akikkel ezúttal a levegőből követték végig az aszfaltcsíkot és nézték meg annak vonalvezetését.

A magyar pilóta, mivel még nem töltötte be 16. életévét, nem állhat rajthoz a hétvégén a Hungaroringen, de külön engedéllyel az idén a Közép-európai Zóna Kupa túraautós sorozatban versenyzett, amelynek -2000 köbcentis kategóriájában három futammal az idény vége előtt már megnyerte a magyar bajnoki címet.

A DTM mogyoródi versenyhétvégéjén Keszthelyi Vivien végig kint lesz, mivel számos csapat, szponzor és partner is meghívta. Miközben ezeknek a meghívásoknak igyekszik majd eleget tenni, a DTM-re kilátogató szurkolóknak lehetőségük lesz őt megtalálni a paddockban és annak környékén. Érdemes is lesz ezt megtennie mindenkinek, a fiatal versenyző ugyanis erre a hétvégére egy DTM Limited Edition elnevezésű, különleges aláírókártyával készült, amelyhez korlátozott számban lehet majd hozzájutni az Audi Sport és a Hankook VIP-épületeinél.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gyutai Adrián: „Keményen megküzdök mindenkivel”
Következő cikk A Suzuki Endurance Racing csapata nyerte a szezonnyitó Bol d’Ort

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország