Kerényi Ádám – tesszük a dolgunkat, és hisszük, hogy meglesz az eredménye!

megosztás
hozzászólás
Kerényi Ádám – tesszük a dolgunkat, és hisszük, hogy meglesz az eredménye!
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2016. szept. 23. 7:24

A Tomracing Motorsport driftere egy számára még ismeretlen pályán, a németországi Oschersleben aszfaltcsíkján fog versenyezni a hétvégén, ennek ellenére a dobogós helyezést vette célba. A kétszeres Európa bajnok pilóta elmondása szerint a csapat jól felkészült a King of Europe sorozat következő, utolsó előtti állomására!

„Az előző spanyol forduló óta eltelt időben kicseréltük az autó erőforrását, rendben lezajlott a járatás, és az új motor programozása is. Voltak kisebb fennakadások, de a lényeg, hogy elkészültünk a munkával, és készen állunk a kihívásokra. A hétvégén ránk váró német versenyhelyszín egyelőre sötét ló, de a nyomvonalat megvizsgálva egy tempós és technikás, erős gépeknek való aszfaltcsíknak találom. A pályabejárás során már okosabbak leszünk, és én nagyon remélem, hogy ezúttal ki tudom használni a BMW-ben rejtőző erőt. Nagyon szeretem a gyors pályákat, és ehhez van egy jó autónk is, így reménykedem benne, hogy élvezetes versenyt futunk majd! Természetesen nagyon szeretnénk dobogón végezni, az összetett harmadik helyünket őrizni, esetleg javítani is ezen. Mindez nem lesz egyszerű, a hátralévő utolsó két fordulóban extra nagy mezőnyre számítunk, Oschersleben és az utána következő Slovakiaring is valósággal vonzza a versenyzőket. Mi persze nem erre figyelünk, küzdünk, tesszük a dolgunkat, és hisszük, hogy ennek meglesz az eredménye!”

Következő General cikk
MotoGP: Lorenzo most hogy látta a felvételeket, sokkal dühösebb Rossira!

Előző cikk

MotoGP: Lorenzo most hogy látta a felvételeket, sokkal dühösebb Rossira!

Következő cikk

A Zengő igazi retro partizenére pakol Kínában: hétvégén WTCC

A Zengő igazi retro partizenére pakol Kínában: hétvégén WTCC
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat General
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING